Egy konkrét háborús bűn került megörökítésre több szögből is. Elképesztő szerencse, de az autót vezető férfi túlélte az esetet a felismerhetetlenségig összelapított autóban. Bizonyára ezt is az “orosz kisebbségek védelmében” tette a tank vezetője az ártalmatlan autóssal. Frontálisan ráhajtott egy tank egy szabályosan közlekedő személygépkocsira Kijev belvárosában péntek reggel – írja a 444.hu. Az esetről több távoli videófelvétel is készült. Bár a közösségi médiában többen biztosra veszik, hogy orosz tank volt, és ez is látszik a valószínűbbnek, a képsorok alapján ezt ilyen messziségből nem lehet biztosan kijelenteni. A videókon az…
Tovább olvasomKategória: Külföld
Hírek a határon túlról
Csehországban börtön jár az oroszok támogatásáért
Igor Stříž szerint a tüntetéseken és a közösségi médiában kifejtett oroszbarát tevékenység is bűncselekménynek számít – olvasható a cseh közszolgálati rádió, a Radio Prague honlapján, amit magyarul a HVG szemlézett. Egyben felhívta az emberek figyelmét, hogy tartsák tiszteletben a szólásszabadságot, de ne lépjék túl annak kereteit: „Mindenkinek jogában áll szabadon kifejezni véleményét oly módon, ahogy azt jónak látja. De a szólásszabadságnak is megvannak a maga határai egy demokratikus jogállamban” – magyarázta a cseh főügyész. A cseh törvények értelmében az emberiség elleni bűncselekmények és a népirtás támogatása akár három év börtönnel is szankcionálható. A rendőrség…
Tovább olvasomTöbb irányból is ostrom alatt Kijev, utcai harcok dúlnak
Kijev több irányból is támadás alatt áll – jelentette szombat hajnalban az amerikai Fox televízió hírcsatornája, a brit Sky News pedig arról adott hírt, hogy Kazahsztán nem hajlandó katonákat küldeni Moszkva segítségére. A televízió helyszíni tudósítója arról adott hírt, hogy az utcákon heves harcok folynak, és hangos robbanásokat lehet hallani – írja az MTI. Különösen hevesek az utcai harcok a város északi és nyugati részein. Az ukrán hatóságok is jelezték, hogy az orosz csapatok átlépték a város határát. A Fox szerint Kijevet több irányból éri támadás. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök…
Tovább olvasomAz ukrán védelmi tárca szerint eddig 2800 fős veszteséget szenvedtek az oroszok
A támadó orosz haderő súlyos veszteségeket szenvedett el a háború két napja alatt – közölte Hanna Maliar, Ukrajna védelmi miniszterhelyettese. A Financial Times közölte a részleteket, eszerint péntek délután 3 óráig eddig: 80 harckocsi, 516 különböző páncélozott jármű, 10 repülőgép, 7 helikopter, 2800 katona került az orosz haderő veszteséglistájára. Azt a cikkben hozzáteszik, hogy sem az ukrán, sem az orosz oldalról közölt adatokat nem lehet ellenőrizni. Mindkét ország médiájában az elmúlt két napban több felvétel is megjelent megsemmisített orosz harckocsikról, valamint lezuhant repülőgépekről, helikopterekről. Kiemelt kép: Ukrán védelmi erők Kijev utcáin
Tovább olvasomEgy nap alatt tízezer ukrán menekült el Romániába
Több mint tízezer ukrán állampolgár érkezett Romániába az utóbbi 24 órában, egyharmaduk pedig már el is hagyta az országot Magyarország és Bulgária felé. Menedéket mindössze tizenegy ukrán állampolgár kért Romániától – írja az MTI Lucian Bode román belügyminiszter pénteki sajtóértekezletére hivatkozva. Húsz százalékkal nőtt a forgalom a román határátkelőkön az Ukrajna elleni orosz hadműveletek megkezdése után Bode szerint a román határrendőrség felkészült a megnövekedett forgalomra, ugyanakkor a határvédelmet is megerősítették. Közben a román járványügyi operatív törzs (CNSU) pénteken arról hozott határozatot, hogy az Ukrajnából érkezőket nem küldik karanténba, attól függetlenül,…
Tovább olvasomMár Kijevbe is betörtek az orosz tankok
Másfél nap sem telt el az invázió kezdete óta, máris bent vannak a fővárosban. Az ukrán védelmi minisztérium megerősítette, hogy orosz katonák törtek be Kijevbe, Ukrajna fővárosába – írta meg a 444.hu. A város északi részén lévő Obolony nevű, lakótelepi negyedben tűntek fel orosz páncélosok, a panelházak között haladva. Számos felvétel jelent meg róluk a közösségi oldalakon, íme: pic.twitter.com/24JiKGx0yO — (@AlchevskUA) February 25, 2022 Az ukrán kormány több tisztviselője is azt mondta kora hajnalban, hogy az orosz katonák még pénteken elérik Kijevet. Az ukrán elnök szerint őt akarják megölni, és egy…
Tovább olvasomHáborús helyzetkép: Orbán 600 ezer menekülttel számol, rakétákkal lövik az ukrán nagyvárosokat, Klicskóék is beállnak harcolni
Minden elhangzott pro és kontra az elmúlt napokban, Orbán Viktornak nehéz lehetett saját (és ezzel együtt Magyarország) álláspontját kialakítania ebben a válsághelyzetben, mivel nyílt titok, hogy Vlagyimir Putyinhoz húz hosszú évek óta, aki most az egyértelmű agresszor ebben a háborúban. Annak viszont valószínűleg csak örülhetünk, hogy a miniszterelnök nem kíván sem katonákat, sem fegyvereket küldeni az ukrán félnek (sem). Hogyan állunk most az orosz-ukrán fegyver konfliktust illetően? A Telex.hu összeállítása a magyar álláspontról. Nincs irigylésre méltó helyzetben Orbán Viktor, amikor valamit reagálnia kell az Ukrajna elleni orosz invázióra. A miniszterelnök…
Tovább olvasomPutyin háborús beszédét már három nappal korábban felvehették, már keddre tervezték a támadást az oroszok
A videó metaadatai tartalmazzák, hogy egyáltalán nem frissen felvett anyagról volt szó, már február 22-én hajnalban tervezték a támadást Putyinék, pontosan akkorra, amikorra egy orosz politikus már december végén megígérte. Vlagyimir Putyin csütörtök hajnali beszédét, amelyben bejelentette, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát, a Novaja Gazeta szerint már február 21-én felvették, a lapnál legalábbis erre jutottak a videó metaadatai alapján. Az órákkal ezelőtt elindított általános orosz inváziót a Conflict Intelligence Team következtetései szerint így eredetileg február 22-én hajnali 4 órára tervezhették, pontosan arra az időpontra, amiről Vlagyimir Zsirinovszkij populista politikus beszélt még december 27-én az orosz parlamentben. Hogy a…
Tovább olvasomAz orosz haderő elfoglalta Csernobilt
Orosz erők elfoglalták a csernobili atomerőművet – közölte Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója. „Lehetetlen azt mondani, hogy a csernobili atomerőmű biztonságos az oroszok teljesen értelmetlen támadása után” – mondta Podoljak, aki szerint „ez az egyik legsúlyosabb fenyegetés ma Európában”. A külföldre üldözött fehérorosz ellenzéki elnökjelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja egyik tanácsadója, Franak Viačorka azt írja: „A csernobili övezetben lezajlott heves harcok után az orosz csapatok átvették az irányítást a csernobili atomerőmű felett. A személyzetet túszul ejtik.” Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig azt közölte: „A támadás a csernobili atomerőmű ellen hadüzenet egész…
Tovább olvasomBerendelte a külügy a budapesti orosz nagykövetet
Berendelték az Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetét a Külgazdasági és Külügyminisztériumba a délelőtt folyamán, és közölték vele a magyar kormány álláspontját – jelentette be Szijjártó Péter, a tárca vezetője bahreini sajtótájékoztatóján. A miniszter közlése szerint csütörtökön is folyamatosan zajlanak az egyeztetések az EU-ban és a NATO-ban arról, hogy milyen közös válaszokat adjanak a válságos helyzetre. Az Európai Tanács csütörtök este ülésezik, azon természetesen Orbán Viktor miniszterelnök képviseli majd Magyarországot – tette hozzá. A külügyminiszter Orbánhoz hasonlóan rendkívül felelőtlen javaslatoknak nevezte azokat a kezdeményezéseket, amelyek azt próbálják elérni, hogy Magyarország akár fegyverzettel, katonai…
Tovább olvasom