Nyomozást indítanak kapcsolati erőszak miatt Szilágyi Liliána ügyében

A Fővárosi Törvényszék feljelentést tett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság pedig kapcsolati erőszak gyanúja miatt nyomozást rendelt el Szilágyi Liliána vallomása után, írja a Telex. Az úszónő – akit becsületsértésre hivatkozva perelt be az apja – számos esettel illusztrálta a bíróság előtt apja bántalmazó viselkedését, mindenre kiterjedő kontrollját a menstruációjától kezdve az öltözködésén át a telefonjáig. A bíró ezután felfüggesztette a rágalmazási pert. (444.hu)

Tovább olvasom

Ismét lecsapott a drón a szabálytalankodókra

Ahogy arról korábban beszámoltunk a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság drónkezelője és a helyi rendőrkapitányságok munkatársai a közlekedésbiztonság javítása érdekében célzott ellenőrzéseket foganatosítanak megye szerte, kiváltképp a balesetveszélyes helyszíneken. A Karcagi Rendőrkapitányság munkatársai szeptember 29-én délelőtt ismételten a 4-es számú főút és 4206-os számú út kereszteződésében, többek között kiemelten az „ÁLLJ! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasításának betartását ellenőrizték, mivel az elmúlt évek tapasztalatai alapján ez az egyik legbalesetveszélyesebb közlekedési csomópont Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Az egyenruhások két óra leforgása alatt 7 szabálysértővel szemben intézkedtek, akik figyelmen kívül hagyták a közlekedési jelzőtáblát, és nem álltak meg az útkereszteződésben.…

Tovább olvasom

A betörő úgy megijedt, hogy hátrahagyta a papucsát

A törökszentmiklósi sértett lakóházának udvarára szeptember 29-én a hajnali órákban bement egy ismeretlen, aki vashulladékot és egy kerékpárt készített össze lopási szándékkal, olvasható a police.hu oldalán. A jogsértőt az ingatlanból kilépő sértett tetten érte, ezért értesítette a rendőrséget. A bűncselekmény helyszínére kiérkező járőrök pár perc alatt elfogták és előállították a feltételezett elkövetőt, akinek csupán az értékek összekészítésére volt ideje. A házból kilépő fiatalember az ingatlan tulajdonosának láttán megijedt, elszaladt; még a papucsát is a helyszínen hagyta. A 24 éves férfi kihallgatásakor elmondta, hogy társa is volt a bűncselekmény kivitelezésében. A…

Tovább olvasom

Robogóst gázoltak Tiszasülynél

Teherautó gázolt el egy robogóst pénteken reggel 6 óra körül, tájékoztatott a police.hu. A teherautó a 3224-es úton, Tiszasüly felé közlekedett, amikor a sofőr nem észlelte a vele azonos irányba haladó motorost, akit ennek következtében elgázolt. A balesetben – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a robogós súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.

Tovább olvasom

Közel 50 gyorshajtó pár óra alatt – a miklósi rendőrök belehúztak

Megyénk rendőrei szeptember 29-én koncentrált sebességellenőrzést végeztek a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság illetékességi területén. Az akció során a rendőrök 46 gyorshajtót rögzítettek, melyek közül 38 alkalommal közigazgatási bírságot szabtak ki, 6 esetben pedig helyszíni bírságot alkalmaztak, két esetben figyelmeztetéssel szankcionálták a szabálysértőt. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a sebességhatárokat minden esetben tartsák be, a közlekedés szabályinak megsértése súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel járhat! A helyes közlekedési magatartással megelőzhetők a közúti tragédiák.

Tovább olvasom

Állj meg tesó, mondok valamit! – szólt a férfi, majd kést rántott

A Jászberényi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetése miatt folytat nyomozást egy jászladányi lakos ellen, olvasható a police.hu oldalán. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szeptember 26-án az esti órákban az egyik jászladányi utcában „Állj meg tesó, mondok valamit!” felszólítással megállított egy kerékpározó jánoshidai lakost. A jogsértő a bicikliről leszálló férfitől a kerékpárját követelte, aki ezt megtagadta. A gyanúsított ekkor a ruházatából egy kést vett elő, majd – nyomatékot adva felszólításának – azt a 41 éves sértett nyakához szorította, aki félelmében átadta a kétkerekűt. Bejelentést követően a rendőrök, az elvégzett nyomozási cselekmények…

Tovább olvasom

Biciklis gyermeket sodort el a tiszasülyi sofőr

Egy tiszasülyi lakos közlekedett egy tehergépkocsiból és a vontatókötéllel hozzákapcsolt személyautóból álló járműszerelvénnyel szeptember 28-án délután Kőtelek belterületén. Haladása során a Kossuth Lajos út és a Mező Imre út kereszteződésénél nem biztosított elsőbbséget a védett úton neki jobb kéz felől közlekedő kerékpárosnak, aki a vontatott gépkocsival összeütközött. A baleset következtében a biciklis gyermek súlyos sérülést szenvedett.   A rendőrség az esettel kapcsolatban felhívja a gépjárművezetők figyelmét az elsőbbségi szabályok betartására! Arra kérik a sofőröket, hogy az útkereszteződéseknél fokozott körültekintéssel és figyelemmel vezessenek. Csak akkor haladjanak be az útkereszteződésbe, ha meggyőződtek…

Tovább olvasom

Valószínűleg zaklatás miatt akart öngyilkos lenni a gyürei iskola 11 éves tanulója

Úgy tűnik, a kislányt sorra érte több diáktársának zaklatása, ezért lépett szándékosan a vonat elé, öngyilkossági szándékkal. Életben maradt, de változatlanul válságos állapotban van. Vasárnap Gyürén elgázolt a Záhony felől érkező vonat egy 11 éves kislányt. A gyerek túlélte a balesetet, de súlyos sérüléseket szenvedett. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, azóta is válságos állapotban van. A szon.hu beszámolója szerint a faluban gyorsan beszédtéma lett, hogy a gyerek szándékosan lépett a vonat elé, és a tettének hátterében az állhat, hogy az iskolában néhány társa zaklatta. Később a gyerek nagyapja a Borsnak azt nyilatkozta, hogy bántalmazták az unokáját…

Tovább olvasom

Eltűnt egy lány Jászfelsőszentgyörgyről

A Jászberényi Rendőrkapitányság a 16020-157/287/2022. körözési számon eltűnés miatt keresi Budai Dzsenifer örkényi lakost, aki 2022. július 28-án 9 óra körül a jászfelsőszentgyörgyi tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, felkutatására tett intézkedések eredményre nem vezettek.   Az eltűnt személy körülbelül 165 centiméter magas, átlagos testalkatú. Az arca hosszúkás, szeme színe sötétbarna, a haja festett fekete színű, derékig érő. Eltűnéskor fekete színű latex nadrágot, hosszú ujjú zöld színű pólót, fehér színű cipőt viselt. A Jászberényi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható kk. Budai Dzsenifert  felismeri vagy a tartózkodási helyéről érdemleges információval…

Tovább olvasom

Eltűnt egy 15 éves jászladányi fiú, a rendőrség keresi

A Jászberényi Rendőrkapitányság 16020-157/390/2022. körözési számon eltűnés miatt keresi a 15 éves Rafael Jácint Szebasztián jászladányi lakost, aki 2022. szeptember 26-án 6 óra körül a lakcíméről iskolába ment, azonban oda nem érkezett meg, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Az eltűnt személy körülbelül 165-170 centiméter magas, átlagos testalkatú, az arca hosszúkás, szeme színe sötétbarna, a haja rövidre vágott, egyenes szálú, sötétbarna színű. A fülei elállóak. Eltűnéskor zöld alapszínű, fehér feliratos kapucnis pulóvert, sötétkék színű farmernadrágot és fehér színű sportcipőt viselt. A Jászberényi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható kk. Rafael…

Tovább olvasom