Háztartáson belül egészen biztos, de ennek alapján valószínűsíthető, hogy háztartáson kívül is. Ez megint egy arcul csapásnak tekinthető a járványvédelem szempontjából. Mikor lesz ennek így vége? A koronavírus ellen oltottak ugyanúgy fertőznek és fertőződnek a háztartáson belül, mint azok, akik nincsenek beoltva, derül ki egy brit kutatásból. A Lancetben megjelent tanulmány szerzői azt vizsgálták, hogy hogyan terjed a delta variáns az egy háztartásban élők között. Az eredmények alapján azok, akik mindkét oltásukat megkapták, 25 százalékos eséllyel kapták el a vírust a fertőzött családtagtól, míg az oltatlanok közt erre 38 százalék…
Tovább olvasomKategória: COVID-19
Koronavírussal kapcsolatos híreink
Mostantól kizárólag az Emmi engedélyével lehet külföldi osztálykirándulásokat szervezni
Az operatív törzs döntése nyomán november 2. után ilyen iskolai szervezésű utazásokhoz kérelmet kell benyújtani az emberi erőforrások miniszteréhez címezve a [email protected] email címre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösségi oldalán. A minisztérium példakét a sítáborokat hozta fel, amikre ugyanúgy vonatkozik az új szabályozás. A bejegyzés szerint ezek az utak csak akkor engedélyezhetők, ha az érintett tanulók rendelkeznek védettséggel, illetve az utazás igazoltan nem mondható le vagy nem halasztható el pénzügyi veszteség nélkül.
Tovább olvasomItt vannak a maszkviseléssel és a kötelező oltással kapcsolatos szabályok részletei
Csütörtök este megjelentek a kormány járványügyi szigorításairól szóló kormányrendeletek a Magyar Közlönyben – írta meg a 444.hu. Ezeket röviden már Gulyás Gergely is ismertette a délelőtti Kormányinfón, a két legfontosabb bejelentés: November 1-jétől megint kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, a pályaudvarokon és a megállóhelyeken; a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. A Közlönyből már az is kiderült, hogy aki a tömegközlekedési eszközön, a megállókban, a pályaudvarokon, az állomásokon a vezető vagy az alkalmazottak felszólítására sem viseli megfelelően a maszkot, az kizárható az utazásból és közérdekű üzem működésének megzavarása szabálysértés gyanúja miatt feljelenthető. A maszkviselés…
Tovább olvasomÚjra kötelező lesz a maszkviselés a tömegközlekedésen, a munkaadók előírhatják a kötelező oltást
Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón bejelentette a kormány járványügyi döntéseit – olvasható az Index.hu tudósításában. A miniszter szerint az előrejelzések sokfélék a járvánnyal kapcsolatban, de a negyedik hullámban a fertőzöttek száma ugrásszerűen nőni fog, a kórházban kezeltek száma kisebb mértékben, de szintén emelkedni fog, a helyzet intézkedéseket indokol. A következő döntések születtek: A közösségi közlekedési eszközökön november elsejétől kötelező a maszkviselés. A munkaadók szervezeteinek javaslatára a cégek és a vállalkozások jogot kapnak arra, hogy a munkavégzés feltételeként előírják a védőoltást az alkalmazottak számára, ha ezt szükségesnek látják. Az egészségügyi intézményekben látogatási…
Tovább olvasomLátványosan romlanak a járványügyi adatok, egészségügyi szakértők szigorításokra kérik a kormányt
Mivel egyelőre hiába az utóbbi napokban drasztikusan romló számok, a fertőzöttek számának ugrásszerű növekedése, továbbra is mintha saját ellenségünk lennénk, elég csak a hétvégi tömegrendezvényekre, vagy a vadászati kiállításra gondolni. Még a tömegközlekedésben sem kötelező a maszkviselés. Több mint 20 egészségügyi szakértő foglalta össze, milyen szigorításokra lenne szükség a járvány negyedik hullámában, mikre kellene a lakosságnak, a nyilvános zárt helyeknek és a kormánynak figyelnie. A szakértők között szerepel Rékassy Balázs, orvos, egészségügyi menedzser, a szakértői felhívás kezdeményezője, Falus András, immunológus, Sarkadi Balázs kutatóorvos, és Rusvai Miklós, virológus. A szakmai felhívásban…
Tovább olvasomKoronavírus jelentés: 44-en hunytak el, 1701 új fertőzöttet regisztráltak az előző nap
Összesen 1701 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt napon Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta 852 214-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma – közölte a kormányzati tájékoztató oldal. Elhunyt 44 beteg, így a járvány áldozatainak száma 30 611 fő. Kórházban jelenleg 1685 koronavírusos beteget ápolnak, 97-tel többet, mint egy nappal korábban, amikor a hétvégi összesített adatokat közölték. Közülük 197-en vannak lélegeztetőgépen, az ő számuk így 6-tal nőtt. Az új mintavételek száma az elmúlt napon 11 229 volt, vagis 15 százalék a pozitív tesztek aránya. Gyógyultnak nyilvánítottak 795 828 főt, de ezzel együtt is az aktív…
Tovább olvasomSzlávik szerint „valamit biztosan tenni kell” az újra erősödő járvány miatt
Ezt válaszolta Szlávik János, amikor azt kérdezték tőle az M1 kedd reggeli, Magyar Hang által szemlézett műsorában, hogy szükség lesz-e Magyarországon újabb óvintézkedések bevezetésére. Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa. Szlávik szerint a koronavírus delta variánsa sokkal fertőzőbb, mint az eddigi változatok, ezért nehéz megjósolni, hogy miként alakul majd a járvány. Feltételezése szerint novemberre vagy decemberre érheti el a csúcsot a negyedik hullám. Hangsúlyozta, most az oltás azért is fontos, mert, aki…
Tovább olvasomNem kaptak kezelést: több ezer rákbeteg kezét engedték el a járvány idején Káslerék
Hova tűnt a járvány korábbi hullámainak idején rengeteg rákbeteg? Kezelést nem kaphattak, már sokkal súlyosabb állapotban találkoztak az orvosokkal. Noha Kásler Miklós miniszter szerint az egészségügy az eddigi hullámokban meg sem rendült, és egyetlen betegről sem tudott, akit ne láttak volna el, egy friss tanulmány egészen másról árulkodik: e szerint ötezerrel kevesebb daganatos beteget diagnosztizáltak, mint a korábbi évek hasonló időszakában. A Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság keddi konferenciáján ismertették nyolc egészséggazdász – Elek Péter, Bécsi Rita, Fadgyas-Freyler Petra, Gervai Nóra, Szécsényi-Nagy Balázs, Tóth Manna, Váradi Balázs és Zemplényi Antal – közös…
Tovább olvasomAz egész kelet-európai régió nyögi a koronavírus-járvány negyedik hullámát
Az új fertőzések száma folyamatosan emelkedik Kelet-Európában, jelenleg átlagosan naponta több mint 83 700 új esetet jelent, ami a legmagasabb szint tavaly november óta – derült ki a Reuters péntekig terjedő adataiból, amelyeket a HVG.hu szemézett. Bár a világ népességének mindössze 4 százaléka él itt, Kelet-Európa a világszerte bejelentett új esetek nagyjából 20 százalékát adja. A Reuters elemzése szerint a világ öt legtöbb halálesetet jelentő országa közül három – Oroszország, Ukrajna és Románia – Kelet-Európában található. Mindennek pedig ahhoz lehet köze, hogy a régió országaiban a legalacsonyabb az oltási arány Európában, a…
Tovább olvasomA virológus szerint egyre alacsonyabb a koronavírus-betegek átlagéletkora
Rusvai Miklós virológus az M1 csatorna vasárnap reggeli műsorában beszélt erről: szerinte emögött az állhat, hogy a fiatalabbak közül kevesebben kérték az oltást – írja a Telex. Rusvai szerint mivel a 70 éven felüliek és a krónikus betegséggel élők többsége megkapta a védőoltást, ugyanígy a 12-18 éves korosztályból is sokan, ezért inkább a közép korosztály még beoltatlan tagjai a veszélyeztetettek. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy azért a legnagyobb kockázatnak kitett idősek körében is sok még az oltatlan. Rusvai Miklós elmondta azt is, hogy a magyarországi járványadatok jobbak, mint az egy évvel ezelőttiek:…
Tovább olvasom