A Budapesti Értéktőzsdén hozta nyilvánosságra a Mol, a Waberer’s és a Rába Nyrt. a javadalmazási jelentését – írja a Forbes. Az intézkedés az Európai Uniós jogharmonizáció jegyében jött létre. A Molnál már a külsős tagok is nagyon jól kerestek, például Csányi Sándor 78,5 millió, Anthony Radev pedig 60 millió forintot vihetett haza, de a többi tag sem kapott kevesebbet 60 millió forintnál fejenként. Valamivel kevesebbet kapnak, de így is irigylésre méltó javadalmazással rendelkeznek a felügyelőbizottsági tagok: Pandurics Anett, Dávid Ilona és Lánczi András fejenként 18 milliót kap, Chikán Attila majdnem…
Tovább olvasomCímke: MOL
“Tévedés volt” – nem számít pánikkeltésnek, hogy a MOL vezérigazgatója hamis képekkel riogatott
Hernádi Zsolt egy élő adásban sugárzott sajtótájékoztatón magyarázta, milyen szörnyűségeket művelnek az emberek a benzinpánik idején Magyarországon. Csak éppen az illusztrációként használt képekről derült ki fél nap alatt, hogy hamisak, nem is itthon készültek és nem is idén. De már nem is nyomoznak, tévedés volt, ennyi. A Mol elnök-vezérigazgatója a március 10-ei kormányinfón lobogtatott képeket benzinnel töltött nejlonzacskókról, amelyekkel azt akarta nyomatékosítani, hogy néhányan már ilyen módon tankolnak Magyarországon. Ez volt az a sajtótájékoztató, ahol bejelentették, hogy korlátozzák a fuvarozóknak az árstoppolt benzin tankolását, valamint rémhírterjesztés miatt eljárást indítanak, ha…
Tovább olvasomNem semmi, a MOL-vezér egy mexikói fotóval illusztrálta, hogyan töltik zacskókba a benzint Magyarországon!
Ez bizony csúnya lebukás, a Momentum meg is tette a feljelentést Hernádi Zsolt vezérigazgató ellen. Vajon tette kimeríti a rémhírterjesztés tényállását? Tudjuk, hogy nem könnyű most az autósok helyzete hazánkban, de miért kell egy valótlan képet felhasználni illusztrációnak? A fotó ugyanis teljesen egyértelműen 2019-es és nem is Európában készült. Az üzemanyagkérdésről tartott csütörtöki, rendkívüli kormányinfón Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója a tankolásos visszaélésekkel kapcsolatban arról beszélt: “… van itt nálam egy olyan fotó, ahol nejlonzacskóba tankolták az üzemanyagot. Érdemes megnézni egyébként, mert egészen döbbenetes.” A sajtótájékoztató egy később pontján, az ellátással kapcsolatos…
Tovább olvasomKormányinfó: marad az árstop, nincs és nem is lesz üzemanyaghiány, semmi ok a pánikra
A részleteket Gulyás Gergely miniszter és Hernádi Zsolt MOL-vezérigazgató osztotta meg csütörtökön késő este. Csütörtök este tartott sajtótájékoztatót Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Hernádi Zsolt, a MOL elnöke. A Kormányzati Tájékoztatási Központ közlése szerint a tájékoztató témája „Marad a benzinárstop és biztosított az üzemanyag-ellátás Magyarországon” volt – írja a Hvg.hu. 3 döntést hoztak A 7,5 tonna feletti kamionok, 3,5 tonna feletti, külföldi teherautóknak csak a nagynyomású kútoszlopoknál tankolhatnak, ahol piaci árak lesznek. A személygépkocsik és a magyar teherautók 480 forintért tankolhatnak. A mezőgazdasági erőgépek is kivételt képeznek. A kormány…
Tovább olvasomMOL-elnök: Felesleges a pánikvásárlás, nincs készlethiány üzemanyagból
Hernádi Zsolt elismerte, hogy a magyarországi maximált árak bevonzották az üzemanyagturistákat is, de felesleges az olaj világpiaci ára miatt pánikvásárlásba kezdeni hazánkban, mivel nem fog elfogyni a benzin és a dízel. Az akadozás maximum pillanatnyi lehet. A teherautók miatt valóban korlátozást kellett bevezetni, de a személyautókat bármikor meg lehet tankolni. Hernádi Zsolt, a Mol elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorának adott interjút. A beszélgetés apropója az volt, hogy brutálisan emelkedik az üzemanyagok nagykereskedelmi ára, hatalmas sorok a kutaknál, ahogyan arról már a Borsod24 is írt. Már most készlethiány van sok…
Tovább olvasomKorlátozza az üzemanyag-vásárlást a Mol, de így is jobban járhat
A Shell után a Mol is korlátozást vezetett be a benzinkútjain: maximálta az egy alkalommal vásárolható üzemanyag mennyiségét. A normál kutakon 100, a nagy teljesítményűeknél 500 liternél több üzemanyag egyszerre nem vásárolható, függetlenül attól, milyen fizetőeszközzel rendelkezik a vásárló. Korlátlanul vehet azonban üzemanyagot nagy teljesítményű kutakról az, aki üzemanyagkártyával tankol. A Mol a magyarországi nagykereskedelmi üzemanyagpiac 70 százalékát fedi le, 20 százalék az osztrák OMV-é és 10 százalékán osztoznak kisebb importőrök. Mivel a benzinár maximálása miatt az utóbbi két csoport nem lesz különösen ösztönözve arra, hogy hazánkban értékesítsen üzemanyagot, ezért…
Tovább olvasomMost már a MOL-kutakon is korlátozzák, mennyi üzemanyagot tankolhatunk
Változnak az idők, néhány hete még főbenjáró bűnnek tartotta a kormány azokat, akik ilyen felső limitet szabnak, most pedig már az ágazat egyik legdominánsabb szereplője, a MOL is erre kényszerült. A Shell után a MOL is korlátozásokat vezetett be a benzinkútjain. A folyamatos és zavartalan ellátás érdekében március 2-ától bevezettük a 100 literes tankolási limitet. Bárki, aki betér a MOL kútra, 100 literig tankolhat, ami egy átlagos járműnek elég. A MOL nagynyomású kútoszlopain, amit elsősorban kamionok, buszok és mezőgazdasági gépek használnak, továbbra is limit nélkül tölthetik fel járműveiket azok az…
Tovább olvasomA kisebb benzinkutak tudatos ellehetetlenítése zajlik, a MOL a többi töltőállomásnak drágábban ad el
Nehéz nem észrevenni a tudatos összejátszást Orbánék és a Hernádi vezette MOL között. Az üzemanyagárstop óta csak 480 Ft-ért adhat el mindenki, a MOL azonban jóval drágábban adja el a többi kútnak. Egyértelmű a tudatos ellehetetlenítés, csődbe kényszerítés, a versenytársak kiiktatása és az első adandó lehetőségnél azok felvásárlása. Maffiamódszer állami szinten. A részletekre Hadházy Ákos mutatott rá a Facebookon, aki külön kéri, hogy az átmeneti időszakban lehetőleg mindenki a MOL-nál tankoljon, próbáljuk meg a víz felszínén tartani a kisvállalkozásokat. Látható, hogy Orbánék uralkodása alatt senki nem lehet biztonságban, ma ők,…
Tovább olvasomElértük a határt: a hét közepén már 500 forint felett lesz egy liter gázolaj
A hét közepén tovább emeli a Mol a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát is, a 95-ös benzin ára bruttó 6 forintot fog emelkedni, a gázolaj átlagára pedig bruttó 8 forinttal kerül majd többe – tudta meg a Holtankoljak.hu. Így az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak: 95-ös benzin: 488 Ft/literGázolaj: 501 Ft/liter Az egyes kutak között azonban 10-20 forintos különbség is lehet, továbbra is érdemes megnézni, hol tankoljuk tele a kocsit.
Tovább olvasom