Hétfőn véget érhet Györfi Mihály és a MÁV focicsapatának vitája

Napok óta éleződik a vita a Szolnoki MÁV FC és a városi önkormányzat között a sportklubok finanszírozása kapcsán. A Szolnoki MÁV Utánpótlás FC Kft. közleménye szerint a 2025-ös támogatási összeg drasztikus csökkenése miatt a klub működése, illetve 800 gyermek napi edzéslehetősége került veszélybe. A közleményben kiemelték, hogy a klubok önerőből több száz millió forintot fordítanak a létesítmények fenntartására, ám a városi támogatás mindössze ötmillió forint lett, szemben az előző években biztosított jelentősebb összegekkel.

Tovább olvasom

Romanek János újra a MÁV FC vezetőedzője lett

Közleményt adott ki kedden délelőtt a Szolnoki MÁV Futball Club, amelyben közlik, hogy lemondott vezetőedzői posztjáról Csábi József. A statisztikák szerint Csábi 2019. április 10. óta irányította a csapatot, azóta 102 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon, mérlege 31 győzelem, 32 döntetlen és 29 vereség volt. A klub elöljárói azonban továbbra is számitanak a szakember tapasztalatára és felkészültségére, így visszatér sportigazgatói munkakörébe. Ezzel egy időben vezetőedzőnek az eddigi pályaedzőt, Romanek Jánost nevezték ki. Az 56 esztendős szakember közel 20 éve tartozik a MÁV FC szakmai stábjához. Előbb az utánpótlásban dolgozott, majd 2012-13-ben vezetőedző is volt, az…

Tovább olvasom