Néhány hete jelentette be az egyesült ellenzék, hogy panaszt nyújtanak be az Alkotmánybírósághoz a fiktív lakcímek létesítését lehetővé törvény miatt, amely engedélyezi, hogy valaki olyan lakásban létesítsen lakóhelyet (lakcímet), ahol nem lakik ténylegesen – emlékeztet cikkében a Telex. A törvény novemberi elfogadása után a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet és a Political Capital együtt jelezte, hogy ez szerintük legális utat nyitott a voksturizmusnak. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ugyanakkor a törvény csak azért született, mert jót akartak annak a legalább 600 ezer embernek, aki jelenleg nem a hivatalos lakcímén…
Tovább olvasomCímke: ellenzék
Megvan az egyesült ellenzék köztársaságielnök-jelöltje
A 79 éves jogász-közgazdász Róna Pétert jelölik Áder János utódjának az Egységben Magyarországért pártjai. A kormányváltásra készülő ellenzéki szövetség felkérését Róna Péter, az Oxfordi Egyetem Blackfriars Hall tanára elfogadta – írják közös közleményükben az ellenzék pártjai. Az üzleti és az egyetemi világban is megbecsült Róna Péter családjával 1956-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol a kormányzati, majd a bankszektorban is dolgozott, később gazdaságtörténészi diplomája mellé az Oxfordi Egyetemen szerzett jogászdiplomát. 1986-ban a Schroders Bank elnök-vezérigazgatójává nevezték ki. 1990-ben a rendszerváltás után amerikai karrierjét hátrahagyva tért haza Magyarországra, ahol az Első Magyar…
Tovább olvasomNyomtass te is: van értelme az igazság terjesztésének, amiket nem mutatnak a közmédiában
Az állami tévék és a két nagy kereskedelmi televíziós csatornán kívül a megyei lapok gyakorlatilag teljes egészében a kormány kezében és közvetlen irányítása alatt állnak. Márpedig vidéken rengeteg olyan település létezik, ahova tényleg csak a kormánypropaganda jut el, a Fidesz nagy örömére. Ebbe “rondít” bele a Nyomtass te is!, ami legalább bizonyos helyekre és embereknek el tudja juttatni a valóságot. Éppen ezért újságírók és önkéntesek egy lelkes csoportja, néhány összehajtott lappal próbálja meg felvenni a harcot a több száz milliárd forintból üzemeltetett kormánymédiával szemben. Ahogy ők fogalmaznak: megpróbálják eljuttatni az…
Tovább olvasomKutatás: Novák Katalint többen nem kedvelik, mint ahányan igen, egál közelében a Fidesz és az ellenzék meccse
Egyre kevesebb a bizonytalan szavazó, a többség pedig közvetlenül választana államfőt – többek között ez derül ki a Republikon Intézet friss felméréséből, amelyet elsőként a Telex.hu publikált. A megkérdezettek 60 százaléka inkább közvetlen választással döntene a köztársasági elnök személyéről, és csupán 32 százalékuk gondolta úgy, hogy továbbra is a parlament dönthessen erről, 8 százalék pedig bizonytalan volt a kérdésben – mutat rá a felmérés. A köztársasági elnöki szék várományosának, Novák Katalinnak az ismertségét és népszerűségét is vizsgálta a Republikon. A válaszadók 77 százaléka tudott valamilyen véleményt formálni a jelöltről, közülük 54 százalék…
Tovább olvasomAz ellenzék azt akarja, hogy népszavazás nélkül ne lehessen kiléptetni az országot az EU-ból és a NATO-ból
Az Egységben Magyarországért pártszövetség a fent említett cél érdekében alaptörvény-módosítási javaslatot is nyújt be – jelentették be egy szombati sajtótájékoztatón. Az esemény kapcsán kiküldött közlemény szerint Szent-Iványi István, kül- és Európa-politikáért felelős kabinetvezető közölte: a javaslat értelmében azon nemzetközi szervezetek esetében, ahol Magyarország taggá válását érvényes és eredményes népszavazás előzte meg, a kilépésről is csak érvényes és eredményes népszavazás nyomán lehessen dönteni. Emlékeztetett arra, hogy 1997-ben az érvényes és eredményes népszavazáson részt vett magyar választópolgárok 85 százalékos arányban – több mint 3 és fél millió ember voksával – döntöttek a…
Tovább olvasomElkészült az ellenzék egészségügyi programja
Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció szakértője hétfőn – a Párbeszéd és a Momentum politikusaival közösen tartott – online sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök fizetőssé tette a magyar egészségügyet, és ezt a “lopakodó átalakítást a szemünk láttára végezte” – ismertette a 168óra. A magánegészségügyi ellátás egyre inkább “az oligarchák és a NER-lovagok fennhatósága alá kerül”, egy leendő kormánynak azonban az a feladata, hogy egy tisztességes, mindenki számára elérhető, államilag finanszírozott egészségügyi rendszert “hozzon létre, alakítson át vagy működtessen” – fogalmazott. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, hogy a “lopakodó…
Tovább olvasomLeadták az ellenzéki népszavazási aláírosokat, a választásokkal együtt szeretnék megtartani a referendumot
Márki-Zay Péter arra kérte az NVI-t, hogy ne húzzák az időt, Szabó Tímea szerint pedig az emberek akaratának semmibe vétele lenne, ha Áder János nem írha ki április 3-ra a népszavazást a másik, a Fidesz által gyermekvédelminek nevezett mellett. Mint arról beszámoltunk, aig több mint egy hónap alatt összegyűjtötte ugyan az ellenzék a Karácsony Gergely-féle népszavazási kérdésekre az egyenként 235 ezer támogató aláírást. Ezeket aztán ma délelőtt ellenőrzésre leadtak a Nemzeti Választási Irodának. Előtte a Kossuth téren tartottak sajtótájékoztatót, amelyen a referendumot magánszemélyként kezdeményező főpolgármester kiemelte: “heroikus munkát végeztek az…
Tovább olvasomSiker: összegyűjtötte az ellenzék a népszavazáshoz szükséges aláírásokat, sőt, jóval többet is
Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt és Karácsony Gergely főpolgármester videóban gratulált egymásnak. A szükséges 400.000 aláírásnál több, mint hetvenezerrel gyűjtöttek többet, hogy biztosan elegendőt érvényesnek találjanak. Vélhetően még idén szavazhatunk a Fudan Egyetemről, valamint az álláskeresési járadék meghosszabbításáról, igaz, április 3-áig szinte teljesen kizárt. A két kérdés a következő volt, amivel kapcsolatban népszavazást lehet tartani, ha az ellenőrzés során is kiderül, hogy megvan a 200 000 érvényes aláírás: Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021.…
Tovább olvasomKöztévés elemző: a baloldal azt szeretné, ha az emberek éheznének és fáznának
Bende Balázs „Klímabarát-e az atomenergia?” címre hallgató eszmefuttatása jutott el erre a pontra – szúrta ki a 444.hu. Bende a lap szerint elmondta: a magyarok nem fognak fázni, atomunk van, és bővítjük is, gáz is van, legalább 15 évre elég, lesz bőven mindkettőből. Így maradhat a rezsicsökkentés valamint az energiabiztonság, és itt van még az élelmiszerárstop, éppen az energiaárak miatti növekvő infláció hatásai ellen. És innen fordult rá az ellenzék szokásos gyalázására: „Persze a magyar baloldal nem véletlenül támadja mindenzt, hiszen nekik aztán semmit nem köszönhetünk mindebből. Így inkább arra szavaznak,…
Tovább olvasomIsmerje meg Jász-Nagykun-Szolnok megye legesélyesebb ellenzéki képviselőjelöltjeit és kormánypári riválisaikat
Idén országgyűlési választásokat tartanak hazánkban, a 2022-es voksolásokra április harmadikán kerül sor. Az eseményre készülve összegyűjtöttük a leglényegesebb információkat a megye közös ellenzéki jelöltjeiről és kormánypárti ellenfeleikről. Jász-Nagykun-Szolnok 1 Az őszi ellenzéki előválasztáson nagy fölénnyel diadalmaskodott Sziráki Pál, így ő indulhat harcba a megye egyik egyéni mandátumáért április harmadikán a kormányváltásért. Sziráki programjának fő elemei: Összefogás a megosztottság helyett, csökkenő jövedelmi különbség, korrupciómentes közpénzköltés, megélhetést biztosító nyugdíj, fejlődő és karbantartott közműhálózat, mérséklődjenek a gyász terhei. Ezen kívül útnak nevezhető úthálózat, jövőnek szóló vízgazdálkodás, minőségi tömegközlekedés, többéjszakás turizmus, megbecsülés a köz…
Tovább olvasom