A magyar lakosság csaknem kétharmada hallott a Pegasus-botrányról, az ügyet a megkérdezetteknek több mitn fele nagyon súlyosnak értékeli – derült ki az Opinio közvélemény-kutatásából. Az Euronews megbízásából, 990 fős mintán, mobiltelefonos applikációval végzett, a 16-59 éves okostelefonnal rendelkező lakosság körében nemre, korra, iskolai végzettségre, településtípusra és régióra reprezentatív felmérésben azt vizsgálták, mit gondolnak az emberek arról, hogy független újságírók, ügyvédek, üzletemberek és egy ellenzéki polgármester mobiltelefonját is lehallgatták az elmúlt években. Az ügyet a megkérdezettek több mint fele nagyon súlyosnak értékelte, és mindössze tíz százalék volt, akik nem gondolták súlyosnak…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
77 milliárdot bukik Magyarország, mert a kormánya képtelen volt megegyezni
Már tegnap is arra mutattak a jelek, hogy a kormány nem fog megfelelő, független szervezetet találni, amely szétosztja a Norvég Alap civil szervezeteknek szánt támogatásait, ugyanis Orbánék mindenképp bele szeretnének szólni, hova mennek a pénzek. Ennek tudatában félő volt, hogy Magyarország elesik attól a 214,6 millió eurós, átszámítva közel 77 milliárd forintos támogatástól, melyet az Európai Gazdasági Térség országai kapnak, hazánk a harmadik legtöbbet. A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely megerősítette: nem sikerült kiválasztani a szervezetet, amely a Norvég Alap pénzeit szétoszthatná. Ezáltal a decemberben aláírt szerződés lejár, teljesítés nélkül. Gulyás…
Tovább olvasomA Hírszerző Akadémia végzőseinek adott át oklevelet Szijjártó Péter
„Átadtuk az új Hírszerző Akadémiánk első végzőseinek okleveleit. Különös kihívások állnak előttünk: a járvány újabb hulláma, migráció, új világgazdasági korszak és folyamatos beavatkozási kísérletek. Lesz dolga az újonnan végzett hírszerző kollégáknak” – írta közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az időzítés meglehetősen furcsa így, hogy éppen most robbant ki egy hírszerzési, megfigyelési botrány, amelyben Magyarország erősen érintettnek tűnik. A Momentum éppen ma szólította fel a kormányt lemondásra. Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje és Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője lemondásra szólították fel a teljes kormányt a Pegasus-botrány miatt.…
Tovább olvasomA belügyminiszter szerint ő nem jelenti ki, hogy nem használják a kémszoftvert
Az alábbi párbeszéd zajlott le a Telex riportere és Pintér Sándor belügyminiszer között a Karmelita bejáratánál: – Ki tudja jelenteni, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nem használt és nem vett ilyen eszközt? – Nekem ilyen kijelentésem sose volt, és most se teszem meg. A lap a megfigyelési botrányról és arról a Pegasus szoftverről kérdezte a kormánytagokat, amivel bizonyítottan Orbán Viktor kritikusait és újságírókat is célba vettek Magyarországon. Számos közvetett bizonyíték utal arra, hogy a magyar állam használja a Pegasust, amit tehát Pintér sem tagadott, bár nem is erősített meg. Azt javasolta…
Tovább olvasomTűz ütött ki a paksi atomerőműnél
Tűz volt kedden a paksi atomerőmű területén, a lángokat eloltották, senki nem sérült meg – közölte honlapján az atomerőmű. A tűz egy külső vállalkozó által használt konténerben, egy bekapcsolt hőlégfúvó miatt keletkezett. Az atomerőmű létesítményi tűzoltósága a konténer áramtalanítása után a tüzet eloltotta – írták. A tűz az atomerőmű technológiai rendszereit, a dolgozókat, a környezetet és a környéken élő lakosságot semmilyen formában nem veszélyeztette, az esemény kivizsgálása folyamatban van – tették hozzá.
Tovább olvasomAz LMP valódi intézkedéseket követel a klímaváltozás megfékezése érdekében
Magyarország a klímaváltozás szempontjából Európa legsérülékenyebb országai közé tartozik, ezért az LMP továbbra is azt követeli, hogy a kormány végre valódi intézkedéseket hozzon az éghajlatváltozás megfékezése és az alkalmazkodás terén – mondta keddi online sajtótájékoztatóján az LMP társelnöke. Schmuck Erzsébet gyökeres változást sürgetett az energiapolitikában, szerinte a drága és veszélyes atomenergia és a szennyező fosszilis erőművek helyett a megújuló energiaforrásokat kell támogatni. Ugyanígy létfontosságúnak ítélte az átállást az ökológiai mezőgazdaságra. Felhívta a figyelmet az elmúlt hetekben tapasztalható magyarországi és európai szélsőséges időjárásra, amely „a klímaváltozás számlájára írható”. Hozzátette: tudósok már…
Tovább olvasomSzijjártó semmilyen lehallgatási ügyről nem tud
Szijjártó Péter azt közölte a V4 országok hétfői sajtótájékoztatóján, hogy „erről az állítólag adatgyűjtésről” nem rendelkezett és most sem rendelkezik semmilyen információval. A külügyminiszter azt is elmondta, hétfő reggel megkérdezte az általa felügyelt Információs Hivatal főigazgatóját, aki azt mondta, hogy ebben az ügyben semmifajta együttműködés nem volt az izraeli vagy más titkosszolgálatokkal. Szijjártó hozzátette, hogy az Információs Hivatal nem használja a szóban forgó szoftvert és semmiféle megállapodást nem kötött erre vonatkozóan az NSO-val. HVG.hu
Tovább olvasomOrbán ellen fordult egy polgármester, őt is lehallgatták
2018 decemberében törtek be Gémesi György gödöllői polgármesterhez, ám gyakorlatilag semmit sem vittek el a rengeteg érték közül – majd betörtek a fiához és két héttel később a lányához is, de ismét gyakorlatilag érintetlenül maradt minden. Az ellenzéki politikus szerint a hatalom próbálta megfélemlíteni és adatot gyűjteni róla. „A betörés azért volt durva, mert bementek az embernek abba a szférájába, ami csak az övé” – idézte fel a Direkt36-nak a két és fél évvel ezelőtt történteket Gémesi, akinek ugyanakkor bizonyítéka nem volt arra, hogy ki és miért tört be hozzá..…
Tovább olvasomKoronavírus: Ausztriában ismét szigorítanak
Ausztria már az enyhítésekre készült a koronavírussal kapcsolatos megkötések terén, de sajnos fordult a kocka, inkább szigorítások jönnek. Július 22-től az éjszakai szórakozóhelyeket csak azok látogathatják majd, akiket már beoltottak, vagy negatív PCR-teszttel rendelkeznek. Az eddig elfogadott gyógyult státusz vagy az antigéngyorsteszt már nem lesz elegendő a belépéshez- írja az MTI. A vendéglátásban és rendezvényeken (a kontaktkutatás megkönnyítése érdekében) továbbra is megmarad a regisztrációs kötelezettség – írja a Telex. Az úgynevezett zöld igazolványt pedig augusztus 15-től csak azok kaphatják meg, akik mindkét oltásukat felvették. A gyógyultak és a negatív koronavírusteszttel…
Tovább olvasomA teljes hazai sportéletet a NER irányítja
Szijjártó Péter még a labdarúgó-Eb alatt ejtett ki a száján azt, hogy nem szabad a sportot összekeverni a politikával – nos, ez minden kétséget kizáróan “megkérdőjelezhető” mondat egy fideszes politikustól a mai Magyarországon, de a Népszava konkrétan is összeszedte, hogy a NER mennyire is keverte össze mégis a két dolgot. Lényegében két sportágat leszámítva (úszás, kajak-kenu) az összes kiemelt szövetség élén politikus vagy a párthoz ilyen-olyan módon bekötött „üzletember” áll. A Szijjártónak oly’ kedves magyar futballt lényegében a kormánypárt tartja fent, üzemelteti. Kisvárda felemelkedését a leváltásáig fejlesztési miniszteri posztot betöltött…
Tovább olvasom