Moszkva nem szeretné, ha Washington az ukrajnai konfliktus részesévé válna, de az Egyesült Államok eddig nem vett tudomást semmilyen figyelmeztetésről – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva. “Nem akarunk eszkalációt. El akarjuk kerülni, hogy az Egyesült Államok a konfliktus részesévé váljon, de eddig nem vettük észre, hogy az amerikai fél hajlandó lett volna igazán mélyen és komolyan venni az erre vonatkozó figyelmeztetéseket” – mondta Rjabkov. “Nemcsak egyszerűen figyelmeztettünk, de számos alkalommal, különböző csatornákon, magas szinten hivatalos jelzéseket küldtünk Washingtonba, egyebek között jegyzék, célzott beszélgetések formájában.…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
Edzőváltás Jászberényben
Német Gyula helyét Lakatos Béla vette át az (első négy meccsen egy pontot szerző) NBIII-as labdarúgó-csapat kispadján. A klub beszámolója: Dr. Gottdiener Lajos, a klub elnöke: “Leültem a szakmai stábbal átbeszélni az elmúlt időszak tapasztalatait, s arra jutottunk, hogy muszáj váltanunk a kispadon – tájékoztatta honlapunkat klubunk elnöke, dr. Gottdiener Lajos. – Békében, barátságban válunk el … Sőt, el se válunk, hiszen a továbbiakban is marad klubunk kötelékében Német Gyula és Tasi Zoltán is, mindketten az utánpótlásunkban dolgoznak tovább. Köszönjük Gyulának az elmúlt három évet, irányításával hatodik, majd harmadik helyen…
Tovább olvasomNémetországban csökkentik a földgáz áfáját, hogy a lakosságnak jobb legyen
Az eddigi 19 százalék helyett a kedvezményes, 7 százalékos áfakulcs alá sorolják a földgázt Németországban – jelentette be Olaf Scholz kancellár csütörtökön Berlinben. Az áfacsökkentés “újabb lépés” az emberek terheinek csökkentését szolgáló munkában – emelte ki a kancellár sajtónyilatkozatában, amelyben ismét megerősítette, hogy az első két, együttvéve bő 30 milliárd eurós kormányzati csomag után újabb intézkedéseket terveznek az infláció és az energiaárak emelkedéséből adódó terhek mérséklésére. Olaf Scholz hangsúlyozta: a kormány elvárja az energiaszolgáltatóktól, hogy teljes mértékben, “egy az egyben” érvényesítsék áraikban az áfacsökkentést. Megismételte egy először júliusban tett kijelentését,…
Tovább olvasomEgy orosz katona vallomása az ukrajnai háborúról
Pavel Filatyev ejtőernyős, egy elit alakulat tagja, aki részt vett Herszon ostromában, előbb egy hosszú írásban, majd egy interjúban mesélte el tapasztalatait az orosz hadseregben uralkodó viszonyokról, a fegyverek és más katonai eszközös állapotáról, a katonák moráljáról. A The Guardian újságírója egy eldugott kávézóban találkozott a férfivel Moszkvában. Filatyev azt mondta, kezdetben nem félt a háborútól, azt szerette volna érezni, hogy amit tesz, az helyes. Ám ahogy a legtöbb orosz nem ezt érzi, úgy ő sem ezt érezte. Kimerült és rosszul felszerelt egysége február végén, minden konkrét információ nélkül támadta…
Tovább olvasomAz Alkotmánybírósághoz fordul az LMP a fakivágás miatt
Az LMP határozati javaslatban kezdeményezi a fakivágással kapcsolatos kormányrendeletet visszavonását, valamint az Alkotmánybírósághoz is fordul az ügyben – közölte Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus “erdőpusztító rendeletként” hivatkozott az augusztus elején kiadott, a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról szóló kormányrendeletre, amely szerinte lehetővé teszi az erdők tömeges kivágását. Emlékeztetett: a rendelet miatt széles körű társadalmi tiltakozás indult el, az LMP petíciót indított, és több ezres demonstrációval tiltakozott az új szabályok ellen. Az LMP társelnöke sikerként értékelte, hogy kedden miniszteri utasításban tiltották…
Tovább olvasomEgy férfi haláltusáját videózták a strandolók a Balatonon
Felháborodott hangnemű posztot közölt az Országos Mentőszolgálat a Facebookon, mert a balatonlellei strandon a fürdőzők azt videózták, ahogy egy férfi életéért küzdöttek a mentők – számolt be a HVG. Egy 50 év körüli férfihez riasztották a mentőket, akit a Balatonból húztak ki. Amikor kiértek, a férfi már nem lélegzett, a beteg életéért több mint másfél órán keresztül küzdöttek a szakemberek. A poszt szerint rengeteg bámészkodó figyelte mindezt a parton még annak ellenére is, hogy a mentők takarókkal és fürdőlepedőkkel próbálták eltakarni előlük a betegellátást, illetve el is küldték őket. „A…
Tovább olvasomA DK szerint inkább a minisztériumok fűtésén kellene spórolni
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy ha a közintézmények fűtésén akar spórolni, akkor ne az iskolákkal, hanem a minisztériumokkal, a Parlamenttel, a Sándor-palotával és a Karmelita kolostorral kezdje. Hegedűs Andrea, a DK országgyűlési képviselője keddi online sajtótájékoztatóján a köznevelésért felelős helyettes államtitkár azon megnyilatkozására hivatkozott, amely szerint elég lesz 20 fokra fűteni az iskolákat télen. Az ellenzéki politikus szerint ez azt jelenti, hogy a kormány a gázzal való spórolást nem a Parlament, a minisztériumok vagy a hivatalok fűtésén kezdi, hanem az iskolákon. “Amikor a gyermekeink csak…
Tovább olvasomPutyin szerint a Nyugat ágyútölteléknek használja Ukrajnát
A Nyugat megingatta az európai biztonság rendszerét, és ágyútölteléknek használja Ukrajnát – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a X. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencia részvevőihez intézett keddi beszédében. Putyin az Egyesült Államokat, a NATO-t, a “kollektív Nyugatot” és a “nyugati globalista elitet” provokációk szervezésével és az európai biztonság összeomlasztásával vádolta meg. Álláspontja szerint a NATO keleti szárnyán a támadó erők csapásmérő képességének növelésével, a katonai infrastruktúra fejlesztésével és a rakétavédelem telepítésével nem erősíti, hanem épp ellenkezőleg, gyengíti a biztonságot. Kifogásolta, hogy a NATO nem vett tudomást a kölcsönös biztonság szavatolására…
Tovább olvasomTeherautóval ütközött a 32-esen, négyen is megsérültek – fotók
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2022. augusztus 15-én 14 óra 22 perckor. Egy tiszakécskei lakos közlekedett személygépkocsival a 32-es számú főúton. Az 57-es kilóméterszelvénynél lévő útkereszteződésben a számára kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” közúti közlekedési jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta és a gépjárművel a védett úton haladó tehergépkocsinak ütközött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 2 személy könnyű, 2 pedig súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség fotói:
Tovább olvasomKülföldi fegyveresekre mért csapásról számolt be az orosz katonai szóvivő
Német és lengyel zsoldosok hunytak el Moszkva akciója után. Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Több mint száz lengyel és német “zsoldos” életét vesztette, további több mint ötven pedig megsebesült, amikor az orosz légierő nagy pontosságú fegyverekkel csapást mért ideiglenes állomáshelyükre a Harkiv megyei Zolocsivnél – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve. A tábornok szerint hasonló csapásokban a donyecki régió három településénél az ukrán fegyveres erők 53. gépesített dandár és a 68. gyalogsági-vadászdandár több mint 260 katonáját, Herszon megyében pedig a 63.…
Tovább olvasom