Elrendelte a Szolnoki Járásbíróság annak a 46 éves tiszafüredi férfinak a letartóztatását, aki nyolc hónapon keresztül elzárva tartotta, folyamatosan korlátozta és rendszeresen bántalmazta a vele egy háztartásban élő élettársát. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a nőnek július közepén sikerült elmenekülnie a fogságból, amikor a gyámhivatalhoz fordult segítségért.
A vádirati indítvány részletei szerint a bűncselekmények tavaly decemberben kezdődtek, Tiszafüreden: a 46 éves férfi kétheti rendszerességgel, egészen idén július közepéig bódult állapotba kerülve erőszakoskodott az áldozattal a közös otthonukban.
Az elkövető végletesen korlátozta az élettársa személyi szabadságát: a lakás ablakait deszkákkal fedte be, a nőt pedig nyolc hónapon át nem engedte ki az ingatlanból; számos alkalommal levetkőztette az áldozatot, majd órákra az ágyhoz vagy egy székhez kötözte, és bántalmazta; de előfordult olyan is, hogy a sértettet a ház padlására zárta be hosszú órákra. Amennyiben a nőnek el kellett hagynia a házat, a gyanúsított mindenhova elkísérte, megakadályozva ezzel az önálló mozgását vagy a segítségkérést.
A nő végül július 16-án tudott megszökni fogvatartójától, kihasználva egy alkalmat, amikor a gyámhatósághoz fordulva kérte a szervek segítségét.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség személyi szabadság megsértésével elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt kezdeményezte a férfi rács mögé küldését. A hatóság hangsúlyozta, hogy a gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, és a jelenlegi súlyos tetteit egy korábban kiszabott, felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el.
A vádhatóság indoklása szerint a kiszabható büntetés mértéke miatt kiemelkedően nagy a szökés és az elrejtőzés kockázata. Ezt az aggályt erősíti az is, hogy a férfi nem rendelkezik sem bejelentett munkahellyel, sem igazolható rendszeres jövedelemmel, ráadásul nem a hivatalos lakcímén élt, és a tényleges tartózkodási helyét sem jelentette be a hatóságoknál.
A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája helyt adott az ügyészségi indítványnak, és elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés ellen a férfi és jogi képviselője fellebbezést nyújtott be, így a döntés még nem jogerős.
Kép: police.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
