Korábbi filmjével emlékeznek Tarr Bélára Jászberényben

Megosztás

A Magyar Kultúra Napja alkalmából Jászberényben a hazai filmművészet egyik legnagyobb hatású alkotója, a napokban elhunyt Tarr Béla előtt tisztelegnek. Az ünnepi eseménysorozat keretében a rendező utolsó, Berlinben Ezüst Medve-díjjal kitüntetett remekművét, a A torinói ló című alkotást vetítik le a helyi közönségnek.

Január 6-án érkezett a hír, hogy elhunyt Tarr Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező. A ’80-as évek végén kezdte meg évtizedeken átívelő közös munkáját a Nobel-díjas íróval, Krasznahorkai Lászlóval, alkotásainak jelentőségét pedig jól mutatja, hogy a The Guardian szakmai rangsorában, a világ legjobb filmrendezőit tömörítő listán a 13. helyre sorolták a magyar mestert, ezzel olyan világhírű alkotókat maga mögé utasítva, mint Steven Spielberg, Quentin Tarantino, vagy Pedro Almodóvar.

Méltóságot a véglényeknek⎪Tarr Béla Krasznahorkairól

Tarr Béla minden látszat ellenére nem pesszimista. Életmű-interjújában a nemrég irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkaira emlékezik, aki szerinte méltóságot adott a megnyomorítottaknak. Így született a Sátántangó és a A torinói ló. Egy téli estén azonban Krasznahorkai és Tarr összevesznek. Aztán jön a földrengés.

A jászberényi mozi ebből a szomorú apropóból kifolyólag rendhagyó módon kapcsolja össze az emlékezést a Magyar Kultúra Napjával, hiszen a rendező 2011-es, egyben utolsó nagyjátékfilmét fogják vetíteni.

A torinói ló  Nietzsche egyik legendás epizódjából indul ki, és egy apa, valamint lánya küzdelmes, monoton mindennapjait mutatja be a világ pusztulásának előestéjén, ahogy az Tarr Béla filmjeiben „lenni szokott”.

Január 22-én, este fél nyolckor a nagyteremben tekinthető meg a film, jegyeket foglalni ide kattintva lehet.

Kép: Uránia Nemzeti Filmszínház

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek