Visszamenőlegesen, már az idei 1%-os felajánlásokat is megvonná a Fidesz

Megosztás

Jelentős fordulatra készül a Fidesz az átláthatóságinak nevezett törvénytervezet keddi részletes bizottsági vitájában. Az egyik legsúlyosabb változtatás, hogy nemcsak a jövőben esedékes, hanem a már idén – a május 20-i határidőig – felajánlott személyi jövedelemadó 1%-os támogatásait is elvennék azoktól a civil szervezetektől, amelyeket a Szuverenitásvédelmi Hivatal kezdeményezésére feketelistára tesznek.

A Telex információi szerint hétfő délután jutottak el a módosító javaslatok az igazságügyi bizottság tagjaihoz, amelyeket kormánypárti, névtelenséget kérő képviselők nyújtottak be. A tervek szerint már kedden döntés is születhet ezekről, ahogy azt Pócs János – majdnem – eltalálta.

Az eredeti javaslat még csak a 2026-os adóévtől korlátozta volna az ilyen felajánlásokat, a kormánypártok új indítványa azonban visszamenőlegesen is elvonná a támogatást az érintett szervezetektől, ami újabb szintre emeli az állami beavatkozást a civil szférába.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) közleményben fejezte ki felháborodását, hangsúlyozva, hogy ez a törvényjavaslat a szabad sajtó elleni brutális támadás, amely a külföldi támogatások megtiltásával kívánja ellehetetleníteni a független médiumokat.

A Szol24, amely Jász-Nagykun-Szolnok megye eseményeiről tudósít, most minden eddiginél nagyobb mértékben szorul olvasói támogatására. Míg a kormánypárti médiumok jelentős állami forrásokhoz jutnak, a független sajtóorgánumok – köztük a Szol24 is – minimális költségvetéssel kénytelenek működni. Jelenleg a lap működési költségeit részben külföldi, amerikai vagy európai uniós pályázatokból fedezi, amelyeket az új törvény veszélyeztetne. A Szol24 missziója, hogy hiteles és objektív hírekkel, cikkekkel és videókkal szolgálja a régió lakosságát, ehhez azonban elengedhetetlen az olvasók támogatása – részletek az alábbi cikkünkben:

Veszélyben a független sajtó: a Szol24 támogatására van szükség az új törvényjavaslat árnyékában

Az eredeti  javaslat értelmében a Szuverenitásvédelmi Hivatal jegyzékbe vehetné azokat a szervezeteket, amelyek tevékenysége – szerintük – veszélyezteti Magyarország szuverenitását. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érintett szervezetek nem gyűjthetnének adó 1%-ot, minden támogatójuktól nyilatkozatot kellene kérniük a pénz forrásáról, vezetőik vagyonnyilatkozat-tételre lennének kötelezve, és akár a támogatás 25-szörösét kitevő bírságot is kaphatnának.

Kép: MTI / Balogh Zoltán

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek