Csak néhány napja mutatták be, máris két és fél milliós megtekintésnél tart a YouTube-on a Direkt36 oknyomozó portál A dinasztia című filmje – az egy órás alkotásban újságírókkal, érintettekkel beszélgetve és archív felvételeket bemutatva dolgozzák fel Orbán Viktor miniszterelnök családjának és a hozzájuk köthető gazdasági holdudvarnak a kiépülését. A kormányfőhöz közel állók mindent letaroltak, ez el is hangzik a filmben, de megyénkben különösen kellemetlenül csenghet Orbán vejének, Tiborcz Istvánnak a neve, hiszen az Elios-ügyként elhíresült korrupciós botrány során Szolnokon és Jászberényben is estek ki csontvázak a képzeletbeli szekrényekből.
A Dinasztia egyértelműen betalált, a fideszes Magyar Nemzet a napokban például azt állította, hogy a Direkt36 által egy „ukrán titkosszolgálati akció” részeként készülnek a miniszterelnök lejáratására. Erre válaszul a lap határozottan cáfolta a vádat, kijelentve, hogy a csaknem egy éve elindított projektet sem hazai, sem külföldi szereplők nem befolyásolták és ukrán finanszírozást sem kapott.
A tényfeltáró dokumentumfilm kitér az Orbán-klán gazdasági hatalmi kiépülésésének előzményeire, Simicska Lajos felemelkedésére, majd páriává válására, illetve Mészáros Lőrinc és a családi-baráti kör megérkezésére. Kiemelten foglalkozik Tiborcz István döbbenetes gazdagodásával, az általta vitt BDPST Group ügyködéseivel és az “ősbűnnek számító” Elios-ügyet is részletesen tárgyalja.
Eszerint Tiborcz 1986-ban született egy jómódú, de nem feltűnően gazdag családban. Sajtóhírek szerint a kapcsolatuk Felcsúton kezdődhetett a miniszterelnök lányával, Orbán Ráhellel 2007 környékén. Innen aztán nem volt megállás, a férfi hamar beszállt az üzleti életbe: először az ES Holding Zrt.-vel, az E-OS-szal, majd az ELIOS-szal.
A cég neve Jász-Nagykun-Szolnok megyében is ismerősen cseng. Az Elios-ügy, más néven Tiborcz-ügy az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó korrupciós eset volt 2010 után. Több tucat településen ugyanaz a vállalat, az Elios végezte a közvilágítás modernizálását, amelynek célja az energiatakarékos, LED-es lámpák bevezetése volt. A lakosság azonban azt tapasztalta, hogy a fejlesztés eredményeként az utcai világítás még gyengébb lett, mint korábban.
A korszerűsítést eredetileg jelentős uniós támogatásból finanszírozták. Mivel több esetben is felmerült a gyanú, hogy Magyarország nem megfelelően használta fel ezeket a forrásokat, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatot indított. Ennek egyik kiemelt része volt a 35 közvilágítási projekt ellenőrzése.
Minden Hódmezővásárhelyen kezdődött Lázár János polgármesteri regnálása idején, erről szintén a Direkt36 derítette ki sok évvel ezelőtt az igazat. „A pályázat három indulója közül két, közvilágításban tapasztalt céget kizárták, és a megbízást egy nem sokkal korábban alapított, országosan még ismeretlen vállalkozás kapta meg. Ez volt az Elios Innovatív jogelődje, az ES Holding, amelyet 2009 augusztusában hozott létre az akkor 23 éves Tiborcz István és a 31 éves Erdei Bálint.”
A filmben elhangzik, az Elios szinte letarolta az egész piacot, pedig volt még közel egytucatnyi olyan cég, akik a tapasztalatuk alapján labdába rúghattak volna. 2018 februárjában, a választások előtt nem sokkal jött a hír, hogy Jászberényben egyharmaddal olcsóbban tudta volna megoldani a város közvilágításának felújítását az SAG Hungária Kft., mint az Elios, a fideszes vezetésű önkormányzat mégis Tiborcz cégét bízta meg a feladattal.
Komoly problémák voltak az önkormányzat által kiírt közbeszerzéssel, mivel a 300 millió forintnál nagyobb projekteket jóvá kellett hagyni a Miniszterelnökségen, az első rostán fennakadtak a minőségellenőrzési jelentés szerint. A kiírást módosították, így később három cég is tudott jelentkezni.
![](https://cdn.borsod24.hu/jnsz24/uploads/2025/02/tiborcz.jpeg)
Az OLAF vizsgálói bonyolult és nehezen érthető árazási anomáliákat tártak fel a közvilágítási lámpák beszerzése körül. A Tungsram-Schréder Zrt., amely meghatározó szereplő a hazai lámpapiacon, három alkalommal adott előzetes ajánlatot az Eliosnak 2789 lámpára, minden esetben 174 millió forintos összegben. Ugyanez a cég az Elios egyik versenytársának, a SAG Hungária Kft.-nek is adott árajánlatot ugyanekkora mennyiségre, ám ez már 238 millió forintról szólt. Vagyis a Tungsram-Schréder 64 millió forinttal drágábban kínálta termékeit a konkurens vállalatnak, mint az Eliosnak.
Végül nem a kedvezőbb árakat kínáló cégek nyerték el a megbízást, hanem az Elios, amely a már említett Tungsram-Schréder lámpákkal dolgozott és a projektet jóval magasabb, 306 millió forintos áron vállalta el. A versenyben maradt két másik pályázót kizárták az eljárásból.
„Ilyen értelemben a Nemzeti Együttműködés Rendszerében oligarchák nincsenek, de természetesen a magyar nagytőke képviselői ott vannak” – fogalmazott a filmben is idézett egyik parlamenti felszólalásakor Orbán Viktor.
Szolnokon ugyancsak jócskán kijutott a botrányból. Radócz Zoltán akkori MSZP-s képviselő kikérte az önkormányzattól azt a levelet, amelyet az OLAF küldött a városnak a vizsgálattal kapcsolatban, majd ezt továbbította az Index számára. Kiderült, az Elios KEOP-finanszírozású közvilágítási pályázata összessen 843 milliót markolt fel az önkormányzattól, ennek ellenére számtalan gyanús pont akadt az együttműködésben.
1: Három nappal a pályázat kiírása előtt az irányító hatóság megváltoztatta a számítási feltételeket, megduplázva a lámpák elvárt élettartamát 50 ezerről 100 ezer órára. Ez kedvezett az Eliosnak, mert így a pályázata megfelelt a követelményeknek, noha a forgalmazott izzók valójában nem bírták ezt a hosszú üzemidőt.
2: A pályázatokból hiányzott a kivitelezés becsült költsége, pedig ez kötelező lett volna. Az önkormányzat utólag küldte el az ajánlatokat, de a fájlok dátuma arra utalt, hogy azokat hónapokkal később hozták létre. Ráadásul a három versengő ajánlatot az OLAF szerint ugyanaz a személy írta, és az egyik 5, a másik 7 százalékkal volt drágább, teljesen azonos arányban minden költségtételnél.
![](https://cdn.borsod24.hu/jnsz24/uploads/2025/02/szalay.jpg)
3: A projekt független záró auditját végző cég nevében valójában az Elios egyik vezetője készítette elő a szerződést az önkormányzattal, ami megkérdőjelezi az audit hitelességét.
Szalay Ferenc akkori polgármestert a Hír TV kérdezte ezzel kapcsolatosan egy városi sajtótájékoztatón. „Szolnoknak semmilyen takargatnivalója nincsen. Egészen biztos, hogy amit Szolnok elvégzett, azt ki tudja tenni, ott is van az ország nyilvánossága előtt. Egyébként a közvilágítás jelentősen jobb lett. Majd egyszer este jöjjenek el, és nézzék meg a református templomot, idegenforgalmi látványosság, és nézzék meg azt a közbiztonságot, amelyet jelentősen növelt ezt a közvilágítási projekt. Ez a lényeg: a város jobban járt, és jobban világít, mint addig” – válaszolta.
A sorozatos botrányok és a nyilvánvaló visszaélések miatt a magyar kormány végül kivette az Európai Bizottságnak leadandó végleges pályázati számlacsomagból az Elios által megvalósított, és az EU csalás elleni hivatala, az OLAF által vitatott közvilágítási projektek bizonylatait, így elkerülte a felelősségrevonást. Cserébe a magyar önkormányzatok, az érintett városok polgárai voltak kénytelenek állni a költségeit Tiborcz István első privát százmillióinak.
Képek: Index, MTI/Burger Barna, Bonyhádi Zoltán
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!