Ezt a szolnoki szállodát már második alkalommal rámolják ki a betörők

Megosztás

Szolgálaton kívüli járőrök fogták el az aznap hajnalban elkövetett betörés egyik tagját. A szolnoki nyomozók két férfit és egy nőt hallgattak ki gyanúsítottként.

Július 27-én kora reggel érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy az egyik szolnoki hotel lakatlan épületébe pár perccel korábban ismeretlenek bementek, és a kazánházból vas-, valamint rézcsöveket vittek el, amiket végül hátrahagytak a hotel területén. A rendőrök a biztonsági kamera felvételei alapján azonosították a feltételezett elkövetőket.

A helyszín közeléből előállítottak egy 20 éves nőt, aki a megalapozott gyanú szerint a figyelő volt. A nő 26 éves társa a délelőtt során három szolgálaton kívüli rendőrbe botlott, akiknek – a férfi vesztére – tudomásuk volt arról, hogy kollégáik keresik őt. A rendőrök visszatartották a férfit és értesítették szolgálatos kollégáikat. Harmadik társukra sem kellett sokáig várni. Még aznap este őt is előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra a rendőrök, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Mindhármuk ellen lopás vétség miatt indult eljárás.

fotók: police.hu

A közelmúltban írtunk egy hasonló esetről, akkor egy 44 éves férfi volt visszatérő vendége a lakatlan szállodának. Hogy mit tett ez idő alatt? Nos, 340 helyiségben szerelte le és lopta el a radiátorokat, a sarokszelepeket, az elektromos vezetékeket, sőt a lámpaburákat is megrongálta. Letörte a falakra szerelt hőfokszabályzókat, de azokat nem vitte magával. Lopással 15 millió, rongálással 40 millió forintos kárt okozott.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek