Újabb politikai vihart kavart egy húsvétvasárnap éjszaka közzétett videó, amelyben Pócs János, a Jászság kormánypárti országgyűlési képviselője súlyos állításokat fogalmazott meg. A politikus szerint a Tisza Párt aktivistái szabotázsakciót hajtottak végre Jászapátin, amely a térség energiaellátását veszélyeztethette. A helyiek és a környéken élők azonban több ponton is megkérdőjelezték a történet hitelességét.
A képviselő „Szabotázs akció Jászapátin is” címmel közzétett videójának leírásában azt állította, hogy a Tisza Párthoz köthető személyek hatoltak be az Air Patrol Kft. építési területére, ahol szerszámokkal próbálták megrongálni a föld alatti vezetékeket. Bejegyzése szerint az eset húsvét vasárnap éjjel történt, és konkrét személyeket is megnevezett, akik állítása szerint a helyszínen tartózkodtak.
Pócs János úgy fogalmazott, hogy „bűncselekmény szemtanúja volt”, ezért feljelentést tesz az ügyben. A posztban egyértelműen a Tisza Párthoz kötötte az állítólagos akciót, súlyos következményeket sejtetve az energiaellátás biztonságára nézve.
A videó azonban már a közzétételt követően is számos kérdést vetett fel. Több hozzászóló is furcsának találta, hogy az állítólagos aktivisták „A Tisza” feliratú (logó nélküli) ruházatot viseltek, miközben egy róluk meglehetősen közeli videót készítő személy jelenlétét láthatóan nem észlelték.
A felvétel hang nélküli, ugyanakkor jól megvilágított, ami szintén kételyeket ébresztett a közösségben. Többen azt is kifogásolták, hogy a szereplők mozgása a videó végén felgyorsítottnak tűnik, ami szerintük mesterségesen dramatizálhatja a jelenetet.
A közösségi médiában megjelent reakciók között számos ironikus és kritikus hangvételű hozzászólás is volt. Egyesek azt kérdezték, mennyire életszerű, hogy valaki pártneves ruházatban hajt végre illegális akciót, míg mások egyenesen megrendezett jelenetet sejtettek a háttérben.
Egy hozzászóló tömören és frappánsan foglalta össze ellenérzését egy ironikusan megfogalmazott kérdésben. „Ugyan, Matolcsyn is volt Bankrabló feliratos póló hogy mindenki lássa?”
Az esetet követő reggelen egy helyi Facebook-felhasználó bejegyzésben azt írta, személyesen is utánajárt a történteknek, és a helyi rendőrőrs parancsnokától kért tájékoztatást. Állítása szerint a videón szereplő vezeték nem gáz- vagy elektromos hálózathoz tartozik, hanem egy termálvíz-vezeték. Hozzátette, Jászapáti gázellátása biztonságban van, így a szabotázsról szóló állítások megalapozatlanok lehetnek.
A bejegyzés szerzője élesen bírálta az ilyen jellegű kommunikációt, hangsúlyozva, a kampány heve nem adhat felhatalmazást arra, hogy bárki álhírekkel keltsen félelmet a lakosság körében. Egyben arra is figyelmeztetett, hogy a pontatlan vagy félrevezető információk alááshatják a közbizalmat.
Fotók: Facebook
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Szol24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
