A megyei propaganda még a Lánchidat is odébb tolta a Békemenet kedvéért

Megosztás

Miközben szokásukhoz híven a politikai szereplők a hétvégi tömegrendezvények létszámadataival licitálnak egymásra, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei propaganda, a Szoljon egy egészen formabontó megoldással döntötte el a vitát: a galériájukban felbukkant egy kép, amelyen a mesterséges intelligencia egyrészt megsokszorozta a résztvevők számát, majd a magyar főváros teljes infrastruktúráját is átalakította a nagyobb befogadóképesség érdekében

A március 15-i ünnepségek és a Békemenet margójára készült összeállítás alapvetően a jászsági küldöttség részvételét hivatott prezentálni, a 16 fotó közé valahogy bekerült egy kakukktojás is – szúrta ki a Telex.

A kérdéses alkotáson a Békemenet résztvevői olyan elemi erővel árasztották el a pesti rakpartot, hogy az a látvány kedvéért jelentősen kiszélesedett, lényegében elutasítva a fizika és a várostervezés minden eddig ismert szabályát.

Nem aprózták el, a Parlament épülete némileg el lett forgatva, a Lánchidat pedig kitépte eredeti helyéről és kényelmesebb távolságba, közvetlenül az Országház elé navigálta. Buda látképe szintén áldozatul esett a kreativitásnak, a vár egyszerűen köddé vált, a Gellért-hegy és a környező hidak pedig szintén szürreális formát öltöttek. Igaz, mostanra eltűnt az érintett AI-mestermű.

A kormányzati kommunikációban feltűnően egyre nyíltabban alkalmazzák a mesterséges intelligenciát, a mesterséges intelligenciával készített és képek már a közmédiában és Orbán Viktor Facebook-oldalán is megjelentek, természetesen anélkül, hogy a nézők és olvasók számára feltüntetnék, hogy milyen technológiáról van szó:

Láncos kutyaként jelent meg a Szolnok megyei propaganda oldalán Magyar Péter

Kép: Tóth-Szántai József Fb, Szoljon képernyőkép/Telex

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek