Vádat emeltek az ellen a német állampolgárságú nő ellen, aki tavaly márciusban egy kunsági külterülen oltotta ki 11 éves gyermeke életét. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség 15 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, aki egy súlyos családi konfliktust követően, ittas állapotban követte el a felfoghatatlant.
A megrázó bűncselekmény egy Berekfürdőhöz közeli bérelt családi ház udvarán történt, ahol a Németországból érkezett család két éve élt. A tragédia napján a nő telefonon keresztül keveredett éles vitába élettársával.
Indulatai nagyjából három órával később torkolltak erőszakba, a vád szerint ekkor fojtotta meg kisfiát a házhoz tartozó csirkeólban. A gyermek holttestére a munkából hazaérkező nevelőapa talált rá az esti órákban.
Az RTL beszámolója szerint a nő a gyilkosság elkövetésekor ittas volt és eredetileg saját életének is véget akart vetni. Bár búcsúlevelet is írt, az öngyilkossági kísérlete kudarcba fulladt, így életben maradt.
Lánczi Rajmund, a megyei főügyészség szóvivője megerősítette, hogy a vádlott a kihallgatások során beismerő vallomást tett és megbánta szörnyű tettét. Az ügyben most a bíróság dönt majd, az ügyészség fenntartja a 15 éves szabadságvesztésre vonatkozó javaslatát.
Kép: Daróczi Erzsébet – Szoljon.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
