Pócs János intézkedett a nem működő jászsági rendőrlámpa ügyében, de nemigen siette el

Megosztás

Többen felhívták a figyelmet arra, hogy a fontos kereszteződésben (nem) irányító berényi lámpa valójában már karácsony óta nem működött, ám a helyszínen a Magyar Közút az illetékes. Hirtelen lett gyors megoldás.

A jászság fideszes képviselője még kedden tette közzé bejegyzését, miszerint nem működik a jelzőlámpa Jászberény talán legforgalmasabb kereszteződésében. “Az utat fenntartó Magyar Közút vármegyei vezetőjéhez fordultam, s kértem, hogy minél hamarabb oldják meg a problémát. Az igazgató azt ígérte, néhány napon belül megjavítják a szakemberek a közlekedési lámpát” – írta Pócs János.

A bejegyzés alatt az olvasók néhány apróságra felhívták a figyelmet. Az egyik, hogy nem “néhány napja” nem működött már a lámpa, hanem jó lesz az több hétnek is. “Néhány nap? Karácsony előtti héten már sárgán villogott. Szerintem a néhány nap nem három hét.” “Bravó János! Végre rádöbbentél, hogy az országos közúthálózathoz tartozó ügyekben van kompetenciája az országgyűlési képviselőnek.

“Írták már, hogy intézkedtek ez ügyben, várják a megrendelt alkatrészt és utána tudják a hibát hárítani!” – így az olvasók. Végül érkezett Pócs János is újfent és frissebb fényképpel bizonyította, hogy hipp-hopp már működik is a hetek óta gajra ment lámpa Berényben. (Képek: Pócs János – Facebook)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek