Újabb havazás jön Jász-Nagykun-Szolnok megyébe és sajnos ónos esőből is jut bőven

Megosztás

Az előrejelzések szerint éppen a határán leszünk annak, ahova még eljut a magaslati melegedés miatti ónos eső. Leginkább a Jászkunság nyugati része válhat jégpályává, ami viszont biztosnak tűnik, legalább 4-6 centi friss hó érkezik Szolnok megyébe.

A térképes előrejelzési modell szerint Jász-Nagykun-Szolnok megye az újabb kiadós havazás mellett az ónos esőből is részesül jócskán, leginkább a megye nyugati és déli része. Óvatosan közlekedjünk. Az érkező enyhüléssel a csapadék halmazállapota változik, a havazás mellett többfelé jégpáncélt dobhat az ég az utakra – erre figyelmeztet az Időkép.hu.

Kedden melegfront enyhít a kemény fagyon. A front csapadéka már hétfő este eléri az északnyugati tájakat. Havazással érkezik, ami egyre nagyobb területre terjed ki éjszaka, majd kedd délelőtt. Azonban ahogy halad kelet felé a csapadék, és áramlik be mögötte az enyhébb légtömeg, a magasban vált a halmazállapoton.

Nyugaton egyre inkább ónos eső eshet, néhol havas esővel, esővel keveredve. Nagyjából Budapest-Békéscsaba vonalig ér el az ónos eső, az ettől délnyugatra fekvő tájakon az utakra és a már lehullott hóra ráfagyó fagyos csapadék jégpáncéllá változtathatja az utakat, járdákat. Ettől a vonaltól keletre, északkeletre még havazásra számíthatunk, helyenként több, akár 6-8 centi hullhat. 

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek