Szolnok megyei kollégái búcsúznak Lehoczki Lászlótól

Megosztás

Mély megrendüléssel fogadta a hazai és nemzetközi mentőcsapatok közössége Lehoczki László, a legendás mentőkutya, Mancs gazdája és a Spider Mentőcsoport alapítójának halálhírét. A szakmai körökben évtizedeken át tisztelt, példamutató munkájáért és emberségéért szeretett életmentő elvesztése pótolhatatlan űrt hagy maga után – többek között erről is beszéltek a Szolnok megyei mentőcsoportok vezetői.

Ahogy testvéroldalunkon, a Borsod24-en már napokkal ezelőtt olvashattak róla, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Lehoczki László. Neve egyet jelentett a szakmai alázattal és a kutató-mentő munka iránti elkötelezettséggel, emellett a mentőcsapatok szövetségének főbírójaként és szakmai vezetőjeként betöltött szerepe kulcsfontosságú volt a hazai mentőszervezetek fejlődésében.

Turi László, a megyében jól ismert Életjel Mentőcsoport tagja 2001 óta dolgozott együtt Lehoczkival, a Szoljon cikkében mentorának nevezte őt. “Ő volt a mentorom, az oktatóm, aki nemcsak szakmailag, hanem emberileg is példát mutatott. Rengeteg bevetésen vettünk részt közösen, itthon és külföldön egyaránt.

A gyászhír után a mentőcsapatok tagjai nem terveznek nagyszabású nyilvános eseményeket. Turi László elmondása szerint csendes, szűk körű megemlékezést szeretnének tartani, valamint csapaton belül felidézni a közös emlékeket.

Lehoczki László halála a teljes hazai mentőkutyás közösséget megrendítette, Szabó Gábor, a jászberényi Kutyákkal az Életért Alapítvány elnöke szintén részvétét fejezte ki.

Kép:

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek