A részleg ugyan alapvetően tiszta és rendezett, előkészített. De több olyan terület is van, ami egyáltalán nem áll készen a gyógyászati szolgáltatások beindítására. Íme a részletek.
A részletekről és az ügy (nagyon nehezen) haladásáról Sámson László képviselő számolt be a közösségi médiában.
Tisztelt Szolnokiak!
2025. november 14-én szakmai szemle zajlott a Tiszaliget Élményfürdő gyógyászati részlegében, személyem, Dr. Sámson László tanácsnok kezdeményezésére.
A szemlén részt vevő szakemberek áttekintették az egészségügyi egység jelenlegi állapotát.
A vizsgálat megállapította, hogy a részleg alapvetően tiszta, rendezett és előkészített, azonban több olyan terület is van, amelyhez további egyeztetésekre, szakértői vizsgálatokra és engedélyeztetésekre van szükség ahhoz, hogy gyógyászati szolgáltatások indíthatók legyenek.
Az önkormányzat feladata, hogy ezekre a szakértői véleményeket beszerezze, a szükséges engedélyeztetési folyamatokat elindítsa, illetve a működtetés lehetséges formájáról tárgyaljon.
Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy:
• a vizsgálat nem lezárt,
• a felmerült kérdések pontosítása akkreditált szakértő bevonását igényli,
• a részleg üzemeltetésének megkezdése előtt minden előírásnak megfelelő, biztonságos és betegbarát környezetet kívánunk biztosítani.
Amint a szakértői vélemény rendelkezésre áll, részletes tájékoztatást adunk a további lépésekről. Köszönjük a lakosság türelmét és megértését! A feladatmegoldások sajnos nem rajtunk múlnak” – így a bejegyzés Dr. Sámson László képviselő, tanácsnok által. A hozzászólók nem voltak éppen lelkesek, úgy gondolják, ez lesz Szolnok egyik “Luca széke”, hogy sosem lesz készen. 2020 óta hiába várjuk ugyanis, hogy elkészüljön. Azért a remény hal meg utoljára.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
