Átadták az Adorján Ildikó-díjat

Megosztás

A szociális munka napjához kapcsolódva idén is átadták az Adorján Ildikó-díjat, amellyel azoknak a szakembereknek a munkáját ismerik el, akik kiemelkedően segítik a nehéz helyzetben élőket.

A 2025-ös díjazottak: Kiss Ágnes, a szolnoki Pihenősziget és az „Együtt Ádám Atival” Alapítvány vezetője, valamint Németh Margit, az SZKTT Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központjának intézményvezetője. Mindketten hosszú évek óta dolgoznak a rászorulók támogatásán, a közösségi összefogás erősítésén és a családok segítésén.

Kiss Ágnes nevéhez olyan kezdeményezések fűződnek, amelyek fogyatékkal élő emberek és családjaik számára kínálnak biztonságos, elfogadó környezetet. Az általa irányított alapítvány a mindennapi segítségnyújtás mellett szemléletformáló programokat is szervez, hogy a társadalmi érzékenység ne csak kampánytéma legyen.

Németh Margit vezetésével a Család és Gyermekjóléti Központ a város egyik legfontosabb szociális bázisává vált, ahol szakemberek tucatjai dolgoznak azon, hogy a bajba jutott családok időben kapjanak segítséget.

Györfi Mihály polgármester Facebook posztjában hangsúlyozta: „Egy közösség igazi erejét az jelzi, hogy miként bánunk az elesettekkel és a rászorulókkal.”

Az eseményről további részletek Györfi Mihály polgármester Facebook-oldalán olvashatók itt.

Kép: Györfi Mihály Facebook oldala

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek