Több új szakorvos érkezett Jászberénybe

Megosztás

Az elmúlt negyedévben jelentősen bővült a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház szakmai csapata az intézmény Facebookon közzétett bejegyzése szerint. Összesen 15 új orvos csatlakozott, erősítve ezzel a betegellátást és szélesítve a helyben elérhető szolgáltatások körét.

A szemészeti osztályon szeptembertől ismét elérhetővé váltak az egynapos műtétek, köszönhetően az új szakorvos érkezésének. A radiológián októbertől már minden hétköznap biztosított az ultrahangvizsgálat, mivel főállású szakember állt munkába.

A szülészet különösen nagy változáson megy keresztül – öt új orvos kezdett az osztályon, köztük egy fiatal kolléga, aki most kezdte meg szakképzését. Emellett október 1-jétől új osztályvezető főorvos irányítja a részleget. A traumatológiai ellátás hat orvossal erősödött, a gyermekosztályon pedig egy Szolnokról érkező szakember mellett egy pályakezdő rezidens is munkába állt.

„Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt 3 hónapban ennyi új szakemberrel találkozhatnak betegeink! Mi mindannyian azért dolgozunk, hogy a jászberényi és környékbeli betegek ellátása folyamatosan biztosított legyen!” – írták.

Idén júniusban írtunk róla, hogy a térséget sújtó szakemberhiány problémája nem a semmiből bukkant elő a Jász fővárosban. A kórházban egy időben általánossá vált, hogy számos szakrendelés vagy osztály (gyermekneurológia, csecsemő- és gyermekgyógyászat) szünetelése miatt más egészségügyi intézményt kellett keresniük a megyében élő betegeknek.

Kép: jaszberenykorhaz.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek