Jótékonysági motoros felvonulással veszi kezdetét szeptember 12-én, azaz ma a 27. Szolnoki Gulyásfesztivál. 17 órakor a Tiszaligeti Campus parkolójából indul a látványos konvoj, érintve Szolnok legforgalmasabb pontjait érinti, majd visszatérnek a Tiszaliget területére. A fesztivál helyszíne ezúttal is a korábbi kemping lesz, amelyet a rendezvény idején sem zárnak le az autós forgalom elől, így könnyen megközelíthető marad.
A szervezők, a Hangtrend Kft. közlése szerint a kétnapos rendezvény igazi gasztronómiai élményt kínál: a kilátogatók megismerkedhetnek a nemzeti étel sokszínű receptjeivel és ízvilágával, miközben barátságos, családi hangulat várja a látogatókat.
A fesztivál leglátványosabb eseménye a főzőverseny lesz, ahol baráti társaságok, munkahelyi közösségek, cégek és hagyományőrző csapatok mérik össze tudásukat. Több mint harminc csapat – köztük külföldiek is – szállnak versenybe a „Gulyáskirály” címért.
A szombati nap bővelkedik zenei programokban: reggel a CimbaliBand adja meg az alaphangulatot, délben a Tarsoly Zenekar, délután Csondor Kata, este pedig a Lóci játszik és a Pedrofon szórakoztatja a közönséget.

A látogatók gyerekprogramokkal és kézműves vásárral is találkozhatnak. A fesztivál idején a Tiszaliget nem lesz lezárva az autós forgalom elől, a városból pedig gyalog is könnyen megközelíthető a Tiszavirág gyaloghídon keresztül.
Képek: Vajó Levente, Szolnoki Gulyásfesztivál Fb
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!