Súlyos bántalmazások zárt ajtók mögött – Szabó Csaba újabb vallomása a szolnoki gyermekotthonról

Megosztás

A szolnoki gyermekotthonban éveken át súlyos visszaélések zajlottak, amelyekről a dolgozók nem tudtak beszélni, a gyerekek pedig nem kaptak védelmet. Szabó Csaba, az intézmény egykori dolgozója most részletesen beszélt arról, milyen visszaélések zajlottak, és hogyan maradtak a gyerekek védtelenek a rendszer hiányosságai miatt.

Szabó Csaba korábban a Szol24-nek elmondta, hogy 2017-ben kezdett dolgozni a szolnoki Holló utcai lakásotthonban, ahol rögtön szembesült a gyermekek elleni visszaélésekkel. „Mindig a lányos vonású, lányosabb arcú, bújósabb kisfiúkat” vette szárnyai alá egy kolléga, aki rendszeresen italozott és megszegte a szakmai normákat. Panaszok érkeztek, ám a belső vizsgálatok gyakorlatilag meghiúsultak, mert az érintett dolgozó jelen volt az elbeszélgetésen, így a gyerekek nem mertek nyilatkozni.

A tegnapi napon megjelent, Népszavának adott interjújában Szabó részletesen beszélt arról, hogy a gyermekek napi szinten szenvedtek fizikai és verbális erőszaktól. „A rohadt büdös cigány kurva anyátokat, hagytalak volna szomjan, éhen dögleni, ha rajtam múlik” – kiabált egy kolléganő a gyerekekkel.  Több alkalommal előfordult, hogy a kisebbeket 8-10 éves gyerekek pelenkáztatták be. Egy esetben egy kisfiút akkora erővel vágott a földre egy nagyobb, hogy a könyöke a vállig szaladt, ezért azonnali orvosi beavatkozásra volt szükség.

Az intézmény zsúfoltsága tovább fokozta a veszélyt: 14 férőhelyre akár 30-40 gyerek jutott, sokan matracon vagy a nappali kanapén aludtak. A csecsemők és kisebb gyermekek elhelyezése gyakran nem felelt meg a megfelelő szabályoknak: bár a törvény szerint legfeljebb 30 napig tartózkodhatnak az otthonban, Csaba szerint „Általában 5-8 hónap telik el, mire végleges helyre kerülnek.”. A volt dolgozó továbbá elmondta, hogy az idősebb, erősebb gyerekek gyakran bántották a kisebbeket, miközben a dolgozók egy része nem avatkozott be, vagy maga is erőszakos volt velük.

Szabó felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyerekek védelmét szolgáló belső mechanizmusok nem működtek. Ha valaki jelentett egy bántalmazást, gyakran fenyegetés vagy áthelyezés volt a következmény, és a kollégák ellehetetlenítése bevett gyakorlat volt: „Olyan gyerek mindig van, akit rá lehet venni, hogy a vele szigorú, vagy neki nem szimpatikus gyerekfelügyelőre mondjon valami gyanúsat. (…) Egy pár kollégámmal mi azt a fenyegetést is megkaptuk, hogy utánunk nyúlnak, egy rossz vélemény, pár telefon, és soha nem kapunk állást a gyermekvédelemben. Határozott cél, hogy ne derüljön ki, egyre több az alkalmatlan, a munkaerőpiac más területéről kihulló, a gyerekeket akár bántalmazó dolgozó, és egyre kevesebb az elhivatott, a gyerekekhez és nem a főnökhöz lojális alkalmazott. A lojalitás a rendszer tartóoszlopa.”

A nyilvánosság szerepe kulcsfontosságú: Szabó szerint a sajtó jelenléte segített, hogy az áldozatok hangja eljusson a hatóságokhoz, és egyre több dolgozó mer kiállni a visszaélések ellen. Ugyanakkor a fizikai és pszichés bántalmazások következményei a gyerekeken maradtak, és a szakma megtisztítása hosszú folyamat előtt áll.

A történet rávilágít arra, hogy a szolnoki gyermekotthon, és az egész magyar gyermekvédelmi rendszer súlyos válságban van. A gyerekek biztonsága és alapvető jogaik védelme nem biztosított, a rendszer hiányosságai pedig lehetővé teszik az ismétlődő bántalmazást és elhanyagolást.

Kép: Népszava

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek