Több ezer helyi lakost nem győzött meg az idetelepítendő új kínai gyár leendő biztonságos működése, ezért bő másfél hónapja petíciót indítottak a projekt teljes leállításáért. A hatezres szám pedig még nőhet is.
Az aPont Szolnok által szervezett aláírásgyűjtés a célegyenesbe érkezett. Az eddigi információk szerint màr több mint 6.000 aláírás gyűlt össze. Még mindig alá lehet írni online és végül pénteken 16.30-ig Szolnokon a Kossuth téren, amikor a szervezők átadják a petíciót az illetékeseknek.
Az aPont korábban azt írta, hogy a KunlunChem kínai elektrolitgyártó cég monstruális, Szolnokra tervezett beruházása nemcsak a helyi közösség érdekeit sérti, hanem jelentős környezeti, társadalmi és gazdasági kockázatokat is rejt magában.
“Ezért arra kérjük a döntéshozókat,
– Szijjártó Péter külügyminisztert
– Szalay Ferenc Szolnok és térsége fejlődéséért felelős miniszteri biztost
– Kállai Mária országgyűlési képviselőt és
– Györfi Mihály Szolnok város polgármesterét, hogy
ÁLLÍTSÁK LE A PROJEKTET!” – fogalmaztak.
Arra kérnek minden környéken lakót, üzenjenek ők is a vezetésnek: Szolnok nem kér elektrolitgyárat! Itt írhatjuk alá a petíciót:
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!