Függőséggel vádolják az alezredest, aki Szolnokon együtt szolgált, majd megvédte Ruszin-Szendi Romuluszt

Megosztás

Kedden közzétett Facebook-bejegyzésében Balázsi Zoltán nyugalmazott alezredes arról írt, hogy közel negyedszázados ismeretség fűzi a kormánypárti sajtó által mostanában rengeteget támadott Ruszin-Szendi Romuluszhoz, akivel éveken át szolgált együtt Szolnokon. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a közös múlt, hanem Ruszin katonai kiválósága miatt egyaránt nagyra becsüli őt. „Számomra ezért is érthetetlen és megdöbbentő az a gyomorforgató rágalomcunami, amit rázúdítottak olyan “emberek”, akik a bokájáig sem érnek fel” – fogalmazott.

Az alezredes éles szavakkal reagált a Ruszin-Szendit ért támadásokra, amelyeket „gyomorforgató rágalomcunaminak” nevezett és olyanoktól érkeznek szerinte, akik meg sem közelítik őt szakmailag vagy emberileg.

Hozzátette, a honvédség tagjai közül sokan kiállnak volt főnökük mellett és nem félnek megszólalni érte.

Nem tagadom, kissé elfogult vagyok Vele kapcsolatban, és nem csupán régi ismeretségünk- és talán mondhatom barátságunk- okán, hanem azért is, mert kiváló katonának, remek embernek és parancsnoknak tartom, aki számtalan alkalommal bizonyította rátermettségét. Számomra ezért is érthetetlen és megdöbbentő az a gyomorforgató rágalomcunami, amit rázúdítottak olyan “emberek”, akik a bokájáig sem érnek fel Ruszin- Szendi Romulusz tábornok Úrnak… Tetszik, nem tetszik, az állomány döntő többsége- velem együtt- a Tábornok Úr mellett áll, és nem fogunk habozni a védelmére kelni, mert hosszú évek, évtizedek bajtársi kapcsolatát nem tudják a Habony Művekből semmissé tenni!” – írta.

Zoltán Balázsi

Közel 25 éve ismerjük egymást.. Ismeretségünk még a Nemzetvédelmi Egyetemen kezdődött, majd hosszú évekig együtt szolgáltunk Szolnokon. Ügyeletes parancsnokként én fogadtam az Irakból hazatérő,…

Másnap a Honvédelmi Minisztérium közleményben támadt vissza. Állításuk szerint Balázsi egy „14 éve leszerelt, függőségekkel küzdő nyugdíjas”, akihez Ruszin csak kétségbeesésében fordult. A minisztérium továbbá azt is közölte, hogy szerintük bizonyítékok vannak arra, hogy a Tisza Párt – és annak tanácsadójaként Ruszin-Szendi – szoros kapcsolatban áll az ukrán titkosszolgálattal.

A vádakra Balázsi csütörtökön reagált egy újabb bejegyzésben.

Leszögezte, hogy 13 és fél éve nem dohányzik, nem drogzik és csak mértékkel iszom, mert a cukrával vigyáznia kell. Egyetlen „szenvedélyeként” az igazságérzetét említette, amely szerinte most is arra készteti, hogy kiálljon az igazáért.

Nyíltan kiáll a jászkunsági alezredes Ruszin-Szendi Romulusz mellett, együtt szolgáltak Szolnokon

Kép: Ruszin-Szendi Romulusz / Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek