Jászkunság: láthatáron a téli fordulat, a jövő hétvégén látványosan hidegebb lesz már

Megosztás

Bár a hét folyamán is jellemző lesz a köd és a párásság, a hét elején még számíthatunk némi napsütésre. Borongós, néha esős idő lesz, de hideg nem. Aztán hétvégén érkezik a markáns változás, ami nagy változás lesz a Jászkunságban az elmúlt napok 23-25 fokos hőmérsékletét követően.

Vasárnap az ország döntő részén 20 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, több helyen 25-26 fok volt napközben, jövő héten hóval érkezhet a fagyos levegő, de inkább csak a hét vége felé.

A hétvége gyönyörű napos, őszi idővel zárult és tavaszi meleggel. Csak kevés helyen maradt 20 fok alatt a csúcshőmérséklet, többfelé kicsit már nyárias, 26 fokos melegbe váltottunk vissza, elég volt akár egy póló. Reméljük, aki nem dolgozott, ki tudta használni a szép időt és feltöltődött!

Ugyanis láthatáron van a változás, már nincs sok hátra ebből a napos, nyugodt, meleg időből.

A jelenlegi számítások szerint a jövő hét második felétől, végétől lehűlés kezdődik. Sokfelé fagyos hajnalok jönnek, a nappali maximumok pedig 10 fok alatt maradhatnak. November első napjaiban az eső mellett a magasabb pontokon pedig hóba válthat a csapadék. A 25-26 fokból néhány nap alatt 5-7 fok lesz, bár ne feledjük, a jövő hétvégén már novembert írunk és egyáltalán nem nevezhető normálisnak, hogy rövidujjú pólóban, 25 fokban korzózunk a városban október utolsó napjaiban. (via Időkép.hu)

Hétfőn az alacsony szintű felhőzet és a köd csak lassan szakadozik, helyenként tartósan megmaradhat és ezeken a területeken néhol nem kizárt a szitálás sem. Több napsütésre a kissé szelesebb – elsősorban északkeleti – tájakon van kilátás. Emellett nyugat felől fátyolfelhők is sodródnak fölénk. Az északias szél főként a Bodrogköz térségében, valamint néhol az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósabban felhős, ködös részeken általában 14-17, míg a naposabb részeken nagyrészt 18-21 fok között valószínű.

Kedden az éjszaka képződő köd, valamint a terjeszkedő rétegfelhőzet, napközben bár valamelyest zsugorodik, oszladozik, akár nagyobb körzetekben is megmaradhat tartósan. A borult, ködös tájakon szitálás előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5-11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13-20 fok között alakul. Az igazi lehűlés péntek-szombat környékén tör be.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek