Kiderült, mikorra állhat helyre a közlekedés a Keletinél

Megosztás

A budapesti Keleti pályaudvaron a vasúti közlekedés várhatóan kedd délelőttre állhat helyre, miután vasárnap este kisiklott a Claudiopolis nevű, Kolozsvárról érkező InterCity vonat öt kocsija – jelentette be a MÁV vezérigazgatója.

Pafféri Zoltán hétfőn, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a baleset következtében senki sem sérült meg, jelenleg pedig zajlik a mentés. A munkálatok után felmérik a károkat, majd megállapítják a baleset okát, ezt követően helyezik vissza üzembe a pályaudvart. A gyors helyreállítás azért volt lehetséges, mert daru helyett emelőkkel sikerült visszahelyezni a kisiklott kocsikat a sínre, így nem volt szükség a felsővezeték-rendszer megbontására – tette hozzá.

A baleset körülményeit a rendőrség, a Közlekedésbiztonsági Szervezet és a MÁV Vasútbiztonsági Szervezete is vizsgálja. Németh Réka, a MÁV pályaműködtetésért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az első vizsgálatok alapján egy váltó alkatrésze eltört, de egyelőre nem tudni, hogy ez okozta a balesetet, vagy a baleset következményeként sérült meg az alkatrész.

A protokoll szerint az ilyen típusú váltókat havonta ellenőrzik és a legutóbbi ellenőrzést július 30-án végezték el, az eset után azonban elrendelték a hasonló típusú váltók soron kívüli ellenőrzését országszerte. Egy másik szóvivő kiemelte, hogy a kocsik sínre helyezése eleinte bizonytalan volt, de mintegy száz ember munkájának és szakértelmének köszönhetően sikerült megoldást találni.

Mosóczi László, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Keleti pályaudvarra Hatvan, Szolnok és a Dunántúl felől érkeznek vonatok, és a vészhelyzeti tervek szerint a Hatvan felől érkező vonatok Kőbánya-felsőig, a Szolnok felől érkezők Rákosig, míg a Dunántúlról érkező vonatok Kelenföldig közlekedtek.

Kép: Index olvasói fotó

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek