Szép összeget hozott a MÁV-nak a bliccelők megbüntetése júliusban

Megosztás

Idén júliusban a vasúttársaság több mint 15 millió forintot kapott a bliccelőktől, ami eddig példátlan összeg a MÁV-START történetében. A korábbi második legmagasabb havi bevétel 2020 márciusában volt, 13,3 millió forinttal, de ezt idén júliusban megdöntötték a 15,2 millió forintos befizetéssel. A rekordösszeg jelentős késedelmi díjakat és kamatokat is tartalmazott, a legnagyobb egyösszegű befizetés 148 ezer forint volt.

Egyébként 2024 első félévében is kiemelkedőek voltak a követelésbehajtásból származó bevételek. Januártól júliusig közel 80 millió forint folyt be a MÁV-START számlájára, ami 40%-kal haladta meg a tavalyi év azonos időszakát.

A behajtási folyamatot erősíti, hogy a fizetési felszólításokra nem reagáló vagy a megállapodásokat be nem tartó utasok jogi eljárással szembesülnek. A jogi behajtás sikerességét növeli, hogy a pótdíjak is emelkedtek: míg korábban 8 000 forint volt a pótdíj, most 25 000 forintot kell fizetni, ha valaki a vonaton nem rendezi tartozását. Ez az összeg 50 000 forintra emelkedik, ha 30 napon belül sem történik meg a fizetés.

Minél tovább halogatja valaki az adósság rendezését, annál többet kell fizetnie, és ha a jogi útig jut az ügy, további költségek is terhelhetik az adóst. Akár ingatlanvesztés is fenyegetheti azokat, akik nem rendezik tartozásukat.

A bírságot kapott utasok elkerülhetik a további problémákat és költségeket, ha mihamarabb rendezik tartozásukat. A MÁV-VOLÁN-csoport különféle fizetési konstrukciókat, részletfizetést és fizetési halasztást is kínál ennek megkönnyítésére, írják a közleményükben.

Kép: 24.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek