Lévai Anikó rokonát nevezték ki a sátoraljaújhelyi Bortemplomot irányító cég élére

Megosztás

Nagy a család, kicsi az átláthatóság. Lévai Anikó, Orbán Viktor – Szolnokról elszármazott – feleségének rokonát nevezték ki a sátoraljaújhelyi Bortemplomot irányító cég élére.

A Népszava részletes cikkben számolt be a sátoraljaújhelyi helyi politikai ügyekről, a Bortemplom kapcsán. A sátoraljaújhelyi Bortemplom az 1913-ban épült impozáns épület egykor Királyi Állami Közpinceként működött, és rendkívül modern létesítménynek számított a maga korában. Kőből, vasbetonból és téglából épült, harminchét ágú pincerendszerrel rendelkezett, ahol több mint tízezer hektoliter bort tárolhattak. Az épületben irodák, lakások, kóstolótermek, aukciós helyiségek és egy nagy palackraktár is helyet kapott.

Az utóbbi években az épület kihasználatlanul állt, míg a fideszes vezetésű sátoraljaújhelyi önkormányzat 2014-ben tulajdonrészt szerzett benne. A felújítás lehetősége a magyar kormány által elindított Tokaj-Zemplén Fejlesztési Program keretében nyílt meg, amely közel 150 milliárd forintos keretet biztosított a térség fejlesztésére.

A Bortemplom rehabilitációjára egymilliárd forintot szántak. A tervek szerint aszútörténeti kiállító és rendezvénytér, bálokra és konferenciákra alkalmas termek, valamint egy panorámakávézó kap majd helyet az épületben. A kivitelezési munkálatokat a helyi kötődésű Zempléni Építő és Gépészeti Kft. nyerte el, de az építkezés több okból is csúszik, noha a tervek szerint 2022 végére már elkészült volna a munka. Egyrészt találtak egy második világháborús bombát, másrészt a pince feltárásakor statikai hiányosságokra derült fény.

A Tokaj-Zemplén Fejlesztési Program keretében más projekteket is terveztek, például egy függőhidat a Szárhegy és a Várhegy között, amit végül más forrásból valósítottak meg. Emellett tervezték régi épülethomlokzatok felújítását és a 37-es főút egy szakaszának felújítását is, de ezek egyelőre nem valósultak meg. Várhatóan még az idén megújul a Borterasz is a Ungvári pincesor és a Völgyszínház szomszédságában, noha azt csak négy éve adták át.

A város vezetése azt reméli, hogy a felújított Bortemplom jelentősen javítja majd Sátoraljaújhely turisztikai vonzerejét és emeli a gasztronómiai és borászati szolgáltatások színvonalát.

Az intézmény működtetésére a város júniusban egy kft.-t is létrehozott, amelynek élére Ökrös Mariannát nevezték ki. A kinevezés öt évre szóló szerződéssel, pályáztatás, üzleti terv és előzetes bemutatkozás nélkül történt, ami vitákat váltott ki helyi szinten. Ökrös Marianna Lévai Anikó – Orbán Viktor miniszterelnök felesége – sógorának húga, ami politikai összefüggéseket sejtet a kinevezés hátterében.

Schweitzer Tamás független (korábban fideszes) önkormányzati képviselő kritizálta a folyamatot, kiemelve, hogy a képviselők nem rendelkeztek információkkal Ökrös Marianna alkalmasságáról vagy közművelődési múltjáról. A város fideszes polgármestere (aki októbertől is a posztján marad), Szamosvölgyi Péter nem adott részletes magyarázatot a kinevezésre, a hivatal kitérő választ adott a kérdésekre. A Bortemplom működtetésére létrehozott önkormányzati kft. várhatóan három évig nem lesz nyereséges, a működtetést a város költségvetéséből fogják finanszírozni.

Ökrös a tavaly megnyílt hercegkúti Tündér Pajta egyik alapítója egyébként, a helyet a HírTV is népszerűsítette egyik műsorában.

Az Orbán-családnak a zempléni vidék különösen fontos terület. Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya 2023-ban két szerződéssel összesen 94 hektár földet vásárolt Tokaj-Hegyalján, 600 millió forintért. Ebből 34 hektár szőlő, legelő és gyümölcsös Sárazsadányban található, 273 millió forintos vételáron. Az ügyletben Tiborcz István, Orbán Ráhel férje járt el.

Érdekes módon e földek egy része korábban Lévai Anikó tulajdonában volt, aki az első Orbán-kormány idején, 1997 márciusában vásárolta őket a piaci ár alatt. Ez az ügylet annak idején nagy visszhangot váltott ki, az Élet és Irodalom cikksorozatot írt róla, és vizsgálóbizottság is alakult “Az Orbán család állami forrásból történő gazdagodása címmel. A Szárhegy Kft., melyben Lévai Anikónak résztulajdona volt, 2001-ben 41,475 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott.

Lévai Anikó 2009-ben eladta a földeket, főként Kékessy Dezsőnek, a család barátjának számító volt párizsi nagykövetnek. Most Kántor Andrea Erzsébet, a Szárhegy Kft. korábbi ügyvezetője és társtulajdonosa értékesítette a területeket Orbán Ráhelnek.

A tokaji földügyletek jogi és politikai vonatkozásai is figyelemre méltóak. 2017-ben a tokaji világörökségi területen szinte az egész hegyvidék földjeire bejegyezték az állam elővásárlási jogát. Orbán Ráhel földjei esetében azonban ezt a jogot törölték, Lázár János tárcájának előterjesztésére. Ez az ügy parlamenti interpellációhoz vezetett Vadai Ágnes DK-s képviselő részéről, amit Polt Péter legfőbb ügyész feljelentésként értékelt és a rendőrségre továbbított. A rendőrség végül megállapította, hogy nem történt bűncselekmény, mivel a kérdéses földekre nem vonatkozott a világörökségi státusz miatti állami elővásárlási jog.

Fotó: A Bortemplom Facebook-oldala, fotós: Boros Anikó Rózsa

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek