Választási különlegességek vasárnapról, Albertirsa is a hírek középpontjában

Megosztás

A megyehatárhoz közeli településen olyan történt, amit az utóbbi 20 esztendőben nemigen láthattunk, egy KDNP-s és egy fideszes jelölt feszült egymásnak, kis híján a nevető harmadik lett a győztes. De más érdekességek is akadtak a vasárnapi választásokon, nemcsak Szalay Ferenc veresége Szolnokon.

Többen kiugráltak a Fideszből, a kormánypárt rájuk indult, mégis nyerni tudtak. A Hvg.hu segítségével megnézhetjük ezeket az eseteket.

Gyuricza László 2019-ben még a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjeként indult el, és győzött is Kerepesen. 2024-re azonban már levetkőzte magáról a Fideszt, a Szeretni, Adni, Támogatni Egyesület színeiben tudott újrázni. Abban önmagában nincs meglepetés, hogy nyert, Kerepesen ugyanis gyakorlatilag influenszerként politizált.

Videókat forgatott és rakott ki arról, hogy hogyan csinál rendet a kisváros szélső kerületeiben, de ő volt az is, aki videót rakott ki a HÉV-en nyíltan maszturbáló (ahogy ő nevezte, „mézpergető”) férfiról is. Talán ez is hozzájárult, hogy a voksok közel negyven százalékát sikerült elérnie. A Fidesz–KDNP egy helyi civil szervezettel együtt állított jelöltet vele szemben, Farkas Domonkosnak azonban még így is csupán a szavazatok 31,63 százalékát sikerült összeszednie, Gyuricza győzelme egyértelmű.

Nem ő az egyetlen olyan politikus, aki kiugrott a Fideszből, és így is sikerült nyernie egyszerre ráinduló ellenzékiek, civilek és kormánypártiak közül. Így tett például Borbély Lénárd is Csepelen, de Fenyves Péter is Móron, aki 2006 óta vezeti a várost, a legutóbbi ciklusban is a kormánypártok jelöltjeként nyert, most azonban függetlenül sikerült ismét nyernie. A Fidesz Móron is ráindult régi emberére, Fett Krisztiánnak azonban Fenyves 62 százalékával szemben csak 26,5-öt sikerült összeszednie.

Újfehértón Hosszú József polgármester már 2022-ben kiugrott a Fidesztől, 2023 novemberében pedig a 24.hu írta meg, hogy nagykoalíció élén szeretné megőrizni címét. Sikerrel járt, a szavazatok mintegy hetven százalékát szedte össze, míg a fideszes jelöltnek, Kiss Ernőnek csupán 24 százalék körüli eredményt sikerült összehoznia.

Van néhány olyan település, ahol még furcsább felállásban vágtak neki a jelöltek a választásnak. Albertirsán például Jutasiné Klein Kitti nyert, ő KDNP-s politikus. Az eredményben az a legfurcsább, hogy 171 szavazattal győzte le Varga Károlyt, a Fidesz, vagyis a másik kormánypárt jelöltjét. Szintén 200 szavazaton belül maradt (az elsőhöz képest!) a harmadik helyezett TEAM jelöltje, Fazekas László, úgyhogy kis híján sikerült a nevető harmadiknak győznie.

Pápán 34 év után került hatalomra olyan jelölt, aki nem fideszes, vagy nem a nagyobb kormánypárt támogatásával töltötte be a polgármesteri posztot: Grőber Attila mögé szinte az összes ellenzéki párt beállt, ez pedig elég volt ahhoz, hogy messze maga mögé utasítsa Áldozó Tamást.

Paksot a Fidesz szintén hosszú idő, 26 év után veszítette el. Az atomvárosban Szabó Péter fideszes jelölt mellett a kampányidőszakban még Szijjártó Péter külügyminiszter is felszólalt, de ez is kevés volt ahhoz, hogy felvegye a versenyt a volt szocialista Heringes Anitával, aki egy helyi civil szervezet élén veszi át a város vezetését.

Tolnán szintén 2006 óta mindig fideszes jelölt nyert, 2024-ben azonban megszakadt a győzelmi széria: Berta Zoltán, ha szűken, mindössze 72 szavazattal is, de kikapott a civil Balogh Zoltántól.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek