Kétszer olimpiai bajnok vízilabdázó vezetésével indul pólósuli Szolnokon

Megosztás

Pólósulit indít szeptembertől Szolnokon Varga Tamás kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó és Mohi Zoltán vízilabdázó olimpikon vezetésével, szakmai irányításával, valamint a város támogatásával az Invictus Úszó és Vízilabda SC Kft. – jelentették be a Véső úti sportkomplexumban tartott sajtótájékoztatón.

Varga Tamás hangsúlyozta: örül, hogy visszatérhet a megyeszékhelyre. Két-három éve jelentkezett a szolnoki vízilabda klub vezetőségénél, hogy szeretné segíteni azt a várost, klubot, ahonnan származik és indult, és amelynek annyi mindent köszönhet.

Szerinte rengeteg utánpótláskorú vízilabdázót tudnak majd kinevelni a pólósulinak köszönhetően, illetve hozzátette, a pólósuli nem a Szolnoki Dózsa utánpótlásnevelése ellen indul.

Emellett lesz egy Varga Tamás Pólósuli tábor is a nyáron, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a honvédelmi alapismeretek keretein belül a vízilabdával. Szeptembertől indul hivatalosan a pólósuli, terveznek majd roadshowt, valamint elmennek számos iskolába.

Mohi Márk, az Ifjúság Egészséges Neveléséért Alapítvány elnöke, az Invictus Úszó és Vízilabda SC Kft. tulajdonosa, elnöke elmondta, hogy a kft. tíz éve fogja össze Jász-Nagykun-Szolnok megye úszó és vízilabda életét. Szolnokon készülnek az úszóik, Martfűn és Mezőtúron pedig a vízilabdásaik edzenek

Úszóik Szekeres Szilvia vezetésével minden évben korosztályos országos bajnokokat tudhatnak soraikban, a vízilabdások pedig Mohi Zoltán vezérletével ob II-es bajnokok, illetve tavaly az ob I/b-ben ezüstérmesek lettek. A pólósuliba nyolcéves kortól várják a fiúk, lányok jelentkezését.

Kép: sportagvalaszto.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek