Marcell munkáját nemzetközileg is elismerték, idén ő kapta meg Magyarországról a svéd Raoul Wallenberg Akadémia „Young Courage” díját, melyre olyan fiatalokat jelölnek, akik a mindennapi életükben tesznek tanúbizonyságot emberségből és bátorságból.
Mező Marcell nevét akkor ismerte meg az ország, amikor 19 évesen kiutazott Törökországba a jászberényi mentőcsapat tagjaként, hogy kutyájával, Black-kel, a földrengés áldozatai után kutasson. A Life.hu munkatársa beszélgetett az ifjú hőssel.
– Milyen érzés volt, hogy neked ítélték oda a „Young Courage” díjat?
– Nagyon jóleső érzés volt, amikor megtudtam, hogy én kaptam meg Magyarországról ezt a díjat, jólesik, hogy elismerik a munkámat illetve azt, amivel az alapítványnál foglalkozunk. Nem számítottam rá, éppen túrázni voltam a barátaimmal, amikor megláttam az e-mailt, amiben kaptam az értesítést.
– Mi indított el téged el ezen az úton, hogy kerültél a Kutyákkal az Életért Alapítványhoz?
– Amikor 14 évesen megkaptam a kutyámat, Blacket, szerettem volna vele minél többet foglalkozni, hogy okosabb legyen illetve könnyebb legyen vele együtt élni, ezért elkezdtünk vasárnapi kutyaiskolába járni, amit a Kutyákkal az Életért Alapítvány szervez. A tapasztaltabb kiképzők már hamarabb látták a kutyámon, hogy mire képes,ezért pár tréning után meghívtak, hogy vegyünk részt a mentőkutya képzésen, nézzem meg, hogy tetszik-e, szeretnék-e ezzel foglalkozni. Nagyon megtetszett, azóta is járunk rendszeresen.
– Lelkileg hogy lehet egy ilyen mentőakcióra felkészülni?
– Igazából aki már volt, ő tudja, hogy mire számítson, én még nem voltam, ezért csak elképzelésem volt arról, hogy milyen lesz kint. Én egyébként rosszabbra számítottam, de a többiek meg is erősítettek abban, hogy ennél rosszabb szokott lenni.
– Ez mit jelent, mire számítottál?
– Nagyobb káoszra számítottam az utcákon, de sokkal fegyelmezettebbek voltak az emberek, mint gondoltam.
– Magyarországon milyen jellegű bevetéseken szoktál részt venni?
– Általában területkutató bevetéseken voltam, romkutatáson még nem. Az a leggyakoribb, hogy eltűnt idős embereket szoktunk keresni.
– Mi az, ami leginkább motivál téged?
– Mások segítése nagy motiváció a számomra, illetve azok kihívások, melyeket közösen kell teljesíteni a csapattal és a kutyával is.
– A törökországi mentőakcióban mi volt a legnehezebb akár fizikailag, akár lelkileg?
– Fizikailag az volt a legnehezebb, hogy nem tudtunk rendesen pihenni. Sátrakban aludtunk és éjszaka nagyon hideg volt, akár mínusz 9 fok is, ami elsőre nagyon szokatlan volt, de aztán egyre könnyebben aludtunk el, talán azért is, mert nagyon fáradtak voltunk.Ezt nehéz volt megszokni. Amúgy pedig próbáltunk a munkára és a biztonságunkra figyelni. Az első pár napban sokkal több esélyünk volt arra, hogy megtaláljunk valakit élve, míg az utolsó napokban már leginkább a kutyásoknak volt dolguk.
