Orbán arra utalt, hogy manipuláltak lehetnek az orosz választások

Megosztás

Újabb részletek derültek ki arról, miről beszélt a kormányfő zárt körben néhány napja.

Mint arról mi is írtunk, komoly diplomáciai felháborodást váltott ki azzal, hogy Orbán Viktor Ukrajnát „senki földjének” nevezte, majd Afganisztánhoz hasonlította. A Karmelita kolostorban rendezett megbeszélésen azonban más kijelentések is elhangoztak. A hvg.hu azt írja, Roland Tichy német újságíró beszámolójából kiderül, hogy Orbán úgy véli: Vlagyimir Putyin nem fogja feladni a háborút, mivel Oroszországban elnökválasztás lesz, és – ahogy fogalmaz – a háború vesztesei nem nyernek választásokat, még a manipuláltakat sem.

Tichy szerint Orbán nem az az oroszbarát politikus, akinek szeretik beállítani. Orbán szerint az oroszok végső terve nem Ukrajna meghódítása, mivel szerinte a hódítást azonnal kíméletlen gerillaháború követné, az ukránok pedig nem fogadnának el egy orosz bábkormányt.

A miniszterelnök kijelentette: Oroszországnak fel kellett adnia eredeti céljait, jelenleg azon dolgoznak, hogy kialakítsanak egy ütközőzónát a donbászi vonal mentén. Orbán véleménye szerint a terület a szó szoros értelmében felperzselt föld, a brutális pusztítás és megsemmisítés miatt halálzónának nevezhető.

Orbán azt is elmondta, hogy az azonnali tűzszünet lenne a megoldás, de beismerte, hogy ez egy nehéz ügy, mivel területeket kell meghatározni, feltételeket kell megfogalmazni és tárgyalni, garanciákat ígérni. Úgy véli, az ukránok ezt teljességgel elutasítják.

Orbán az Egyesült Államokkal szerepével kapcsolatban is éles hangot ütött meg: “Nem Európa számít egy orosz támadás esetén, hanem csak az USA biztonsága! Minket nem kérdeznek!”

via rtl.hu

Kapcsolódó cikkek