Hiába küzdöttek a 10. emeletről kizuhant fiú életéért

Megosztás

Szörnyű tragédia történt csütörtök este Budapesten, a XVII. kerületi Pesti úton.

8 óra körül a mélybe vetette magát egy tini az egyik panelház tizedik emeletéről. A fiatal összetört testére egy házaspár figyelt fel, akik éppen kutyát sétáltattak a kislányukkal. A járókelők egy óriási puffanásra lettek figyelmesek, majd mikor észrevették a földön fekvő 17 éves fiút, már tudták, hogy nagy a baj. Időközben megjelent a tini édesapja is, aki megpróbált minden tőle telhetőt megtenni. 

Megpróbáltuk követni a mentősök utasításait, amit telefonban mondtak nekünk, és oldalra fordítottuk a fiút – emelte ki az egyik szemtanú, aki hosszan, drámaian ecsetelte, milyen küzdelem zajlott a fiú megmentéséért.

A 17. kerületi panelház lakói szerint a fiú kedves és vidám volt, rajongott a rockzenéért és gyakran járt koncertekre is a barátaival. A szülei elváltak. Édesapja a második emeleten lakik, őt látogatta meg, majd eddig ismeretlen okok miatt kiment a folyosóra, és felment a 10. emeletre, ahonnan a mélybe vetette magát. Egyelőre nem tudni, miért lett öngyilkos.

Innen, a szemétledobó melletti ablakból ugrott ki a fiú Fotó: Metropol/Markovics Gábor

A tinédzser életét a helyszínre érkező mentősök próbálták megmenteni, de már nem sikerült, belehalt a sérüléseibe.

Egy férfi és a lánya is szemtanúja volt a tragédiának. Az apa elmondása szerint a lánya annyira megijedt, hogy órákon keresztül sírt, mellé kellett bújnia, hogy meg tudjon nyugodni.

A kislányt azért is rázta meg annyira az, amit látott, mert személyesen ismerte az áldozatot, jóban voltak. A férfi tudomása szerint a kamasz nem szenvedett depresszióban.

Képek: Metropol/Markovics Gábor


Kapcsolódó cikkek