Több mint kétmilliárdos hűtlen kezeléssel vádolnak egy volt helyettes államtitkárt

Megosztás

A politikus tagadja a bűnösségét, de akár letöltendő börtönbüntetés is várhat rá.

Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat egy volt minisztériumi helyettes államtitkár és társai ellen a Fejér Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint 2019 első felé­ben a volt helyet­tes állam­tit­kár utasítá­sá­ra a minisz­té­ri­um hát­tér­in­téz­mé­nye megbízási szerződést kötött ügyvédi irodákkal és egy másik céggel, amelynek keretében több, mint 2,2 milliárd forintot fizettek ki. Az iro­dák­kal megkötött szerződésekben szereplő feladatokra azonban a tárcának és a háttérintézményeinek nem volt szüksége, a céggel kötött kontraktusban foglaltak elvégzésére pedig sosem került sor.

A volt helyettes államtitkár továbbá a háttérintézmény által kiírt közbeszerzési eljárásban nyomást gyakorolt annak érdekében, hogy az általa kiválasztott, több tíz millió forinttal drágább ajánlatot adó gazdasági társaság nyerje a pályázatokat.

Ezen felül a volt helyettes államtitkár érdekkörébe tartozó vádlottak egy fővárosi kerületi önkormányzattal úgy kötöttek adatvédelmi szerződéseket, hogy közben e feladatokat továbbra is a korábban alkalmazott személy látta el. Ezzel 2019 és 2021 között összesen 24 millió forint kárt okoztak az önkormányzatnak.

24.hu úgy tudja, hogy a bűnösségét tagadó politikusra letöltendő szabadságvesztést kértek.

(via hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek