Tizennégy, állami pénzzel megtolt turisztikai csúcsprojekt került Tiborczék kezébe

Megosztás

Véletlenül sem apró panziócskákról, vagy vendéglátóhelyekről van szó, hanem négy- és ötcsillagos, hatalmas szállodákról és élményközpontokról. A jelek szerint ehhez nincs szükség az uniós pénzekre, megy ez házon belül is, nem úgy, mint a pedagógus-béremelések.

A miniszterelnök veje 2020 elején deklaráltan azért távolodott el több turisztikai beruházástól, mert – állítólag – nem akart állami ingyenpénzek kedvezményezettje lenni. Ehhez képest 2022 végén 14 olyan kormányzat által „megtolt” csúcsprojektet találtunk, amelyet Tiborcz István saját nevére vett, vagy vele rokonítható magántőkealapokhoz, esetleg a legközvetlenebb baráti-üzleti köréhez került. Mintha a Matolcsy Ádámnál feltárt közvagyon-elvesztési gyakorlatot látnánk – csak pepitában. Természetesen nem panziócskákról, hanem négy-, ötcsillagos szállodamonstrumokról, élményközpontokról van szó, melyekre bő 61 milliárd forintot utalt ki az állam. Ez az összes úgynevezett Kisfaludy-pénz egyötöde. A részleteket a Válaszonline cikkéből tudhattuk meg.

Az idei parlamenti választások után furcsa cégalapításokra lehettünk figyelmesek, és jeleztük: a korábbi eltávolodás ellenére mintha mégis aktivizálnák magukat az „állami piacon” a Tiborcztól nem független szereplők. Az üzletember alapkezelőt vett, közös irodaházba költözött más alapkezelőkkel, hozzá ezer szállal kötődő magántőkealapok léptek be fontos szállodafejlesztések mögé – és hogy a gyanút fokozza, végül hivatalosan is a nevére vette azt a bizonyos tetrecen Kft.-t.

Most, 2022 végén újra átvilágítottuk az MTÜ Kisfaludy-programjának legnagyobb győzteseit, és mint az alábbi gyűjtésből kiderül: a tetrecen Kft. debreceni Hiltonjával együtt már 14 olyan kormányzati pénzesőben részesült csúcsprojekt van, amelybe vagy maga Tiborcz István, vagy a vele egyértelműen rokonítható magántőkealapok, esetleg a legközvetlenebb baráti-üzleti leágazásai szálltak be. Természetesen nem falusi vendéglátóhelyekről, panziócskákról van szó, hanem többségében nemzetközi védjegyekkel (Accor, Mövenpick, MGallery, Hilton) ellátott luxushotelekről, élményparkokról, vadászkastélyokról.

Ezekre – az MTÜ ritkán frissülő és nehezen kereshető nyilvántartásai szerint is – legalább 61 milliárd forintot utalt el korábban vissza nem térítendő támogatásként a kormányzat. Ez pedig az eddig kiközvetített összes Kisfaludy-pénz egyötöde. Mindemellé természetesen baráti hitelek is „teremtődtek” mintegy 50 milliárd forint összértékben;

a kölcsönöket biztosító pénzintézetek között ugyancsak feltűnő a szerepe a Tiborcz-tulajdonú Gránit Banknak, az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Banknak, a Mészáros Lőrinc által dominált Takarékbanknak, valamint az állami Magyar Fejlesztési Banknak. És közben persze a Tiborcz-klub állandó ügyvédei, jogászai – Hamar Endre, M. Szabó Nóra, Nagy Zsuzsa Klaudia – jelennek meg az állami pénzeket felszippantó vállalkozások intézői között.

Állami ingyenpénzzel megtámogatott, majd a kormányfő veje közelébe „sodródott” turisztikai fejlesztések

Szállodák, melyeket Tiborcz István a saját nevére vett

1. Hilton Garden Inn Debrecen City Center. Az épülő 101 szobás hotel épp a napokban érte el legmagasabb pontját. A bokrétaünnepség a kivitelező A-Híd Zrt. díszletei között zajlott, s mindez azt a vélelmet erősítette, hogy a 3,658 milliárd forintos Kisfaludy-pénzt felmarkoló projektcég, a tetrecen Kft. is a Híd-csoportot birtokló Apáthy családé. Csakhogy a fejlesztés cégjogi ügyeit már 2020 vége óta a Tiborczék közelében működő Nagy Zsuzsa Klaudia vitte, idén októberben pedig – ahogy a 444 jelezte – megérkezett a tulajdonosi körbe a miniszterelnök veje (BDPST Property Kft.) és állandó társa, Hamar Endre is (EAS Equity Zrt.). A tetrecen Kft. fele tehát ez utóbbi két üzletemberé, a másik 50 százalék pedig maradt az Apáthy-féle Árgus-Security vezetőjénél. Ez a debreceni szálló lesz egyébként az első vidéki Hilton Magyarországon.

2. Andrássy Kúria & Spa Tarcal. A kormányfő veje 2019-ben Mészáros Lőrinctől vette meg Tokaj-Hegyalja egyetlen ötcsillagos hoteljét, pontosabban a szállodát birtokló és üzemeltető Témadesign Kft.-t. A 325 millió forintos Kisfaludy-pénz odaítélésekor még a felcsúti milliárdos volt a bejegyzett tulajdonos, az állami Magyar Fejlesztési Banktól felvett 2,044 milliárdos kölcsönt viszont már Tiborcz István „nyögi”.

Attrakciók, melyek Tiborcz-közeli magántőkealapoknál landoltak

3. Port Hotel Medical & Spa Hévíz. Az épülő ötcsillagos, 285 szobás szállodamonstrum beruházója az Event Horizon Capital Zrt.; a 7,986 milliárdnyi Kisfaludy-pénzre érdemesült részvénytársaság pedig közvetve a Diófa Alapkezelőhöz tartozó Nivala Magántőkealap tulajdona. A Diófa Mészáros Lőrinc közeléből – Jellinek Dániel érintésével – került idén Tiborcz István kezébe. A hotel szerkezetépítője az Orbán Ráhel férjéhez több szálon kapcsolódó Balázs Attila (illetve cége, a Bayer Construct Zrt.), s a fejlesztést a Mészáros holdingjába tartozó Takarékbank 16,8 milliárd forintos baráti hitele is segíti. 

4. Mövenpick Balaland Resort Lake és Familypark Szántód. A hamarosan megnyíló ötcsillagos, 109 szobás létesítmény és a hozzá kapcsolódó nyári-téli „gyermekház” a Dreamland Holding projektje – melyre mindösszesen 6,899 milliárdnyi Kisfaludy-pénz jutott. A Dreamland eredetileg az Appeninn Nyrt. és a Szepesi család tulajdona volt – e família alatt pedig a Matolcsy György jegybankelnök legszűkebb környezetéhez sorolt Nagy Róza lányát (Kante Awa) és férjét (Szepesi Richárd) kell értenünk. Az Appeninn helyét Szepesiék mellett nemrég az Equilor Alapkezelő által menedzselt Central European Opportunity II. Magántőkealap foglalta el. Márpedig az Equilor Befektetési Zrt. néhány hónapja – a Gránit Bankon keresztül – Tiborcz Istváné is, s bár magát az alapkezelőt nem vette meg, de az egész csapat (Equilor-ostul, BDPST-stül) egy közös budai, Pasaréti úti irodaobjektumban működik. A Dreamland Holding jogi képviseletét egyébként az ősidőktől Hamar Endre látja el, csak nemrég állt be mellé M. Szabó Nóra, aki ugyancsak bejáratott Tiborcz-munkatárs. S nem mellékesen:

a szántódi hotelépítkezéshez 9,841 milliárdos baráti hitel is dukált, melyet az orosz dominanciájú – ám a magyar kormány által is favorizált – Nemzetközi Beruházási Bank biztosított. A szállót a Accor-csoporthoz tartozó Mövenpick-márkanév alatt futtatják az üzemeltetők.   

5. Minaro Hotel Tokaj MGallery. A nemrég megnyílt ötcsillagos, 100 szobás hotelt egy korábbi kőbányaterületre húzták fel – a Minaro elnevezés pedig az impozáns épület helyszínére (mine) és Tokaj „folyékony aranyára” (oro) utal. Az MGallery szintén az Accor brandje, de fontosabb, hogy a szálló és a hozzá kapcsolódó gasztroudvar beruházója itt is a magántőkealapos hátterű Dreamland Holding, amely ezekhez a fejlesztésekhez 4,442 milliárdos Kisfaludy-pénzt kapott. A Tiborcz-közeli csúcsprojekt finanszírozó bankja a Tiborcz István birtokában lévő Gránit, amely ugyancsak hozzátett 4,212 milliárdnyi „családi” kölcsönt a nagy ügyhöz.

A Minaro Hotel Tokaj MGallery (forrás: Accor)

6. Lepence strandfürdő. Ez a Dreamland Holding-beruházás némi késésben van, de szintén látványosnak ígérkezik. Kisfaludy-pénzből mindenesetre 3,55 milliárd „adódott”, Gránit-hitelből pedig 1 milliárd forint, úgyhogy nagy baj azért nem lehet. 

Projektek, amelyeket Tiborcz baráti-üzleti holdudvara vállalt fel

7. Club Aliga. A korábbi szürreális elképzelésekhez képest épp visszafogottabb beruházásban gondolkodik a Balázs Attila-féle Bayer-cégcsoporthoz került Pro-Mot Hungária Kft. A koncepció persze változatlan: úgynevezett élményközponttá alakítják majd a hajdani pártüdülő 47 hektárját, illetve elektromos hajók befogadására alkalmas kikötőt is építenek hozzá. Ehhez eddig 9,65 milliárdnyi Kisfaludy-pénzt sikerült gyűjteni, de a történet vége még nem látszik. Ami viszont igen, hogy a Pro-Mot számlavezető bankja néhány hónapja immár a Tiborcz által fémjelzett Gránit. S talán az sem lényegtelen, hogy az új NER-üstökös Balázs Attila a gyergyóremetei borvízfürdőnél is álmodott egy új komplexumot; ehhez szintén rendelkezésre áll 483 milliónyi Kisfaludy-forint.

8. Balatonfüredi Nemzeti Vitorlásközpont. Szálláshely-fejlesztésre és elektromoshajó-befogadási lehetőségek teremtésére mindösszesen 6,894 milliárdnyi Kisfaludy-pénzt utalt az állam a beruházó Solum-Invest Kft.-nek – melyben az Appeninn Nyrt.-nek, a Balázs Attilánál említett Bayer Construct egyik menedzserének, valamint a fent szintén szereplő Szepesi családnak is van részesedése. A Solum-Invest cégjogi ügyeit a Tiborcz-kötődésű M. Szabó Nóra viszi, baráti hitelt pedig Mészáros Lőrinc Takarékbankja nyújtott 8 milliárd forint értékben.

9. Hotel Helikon Keszthely. A nemrég újjászületett 176 szobás, négycsillagos szálló és a környező sportpályák fejlesztését végző cég, a Pannon Tessera Hospitalis Zrt. korábban Tiborcz Istváné volt – és persze most sincs távol tőle. A részvénytársaság egyik tulajdonosa a vele rendszeresen üzletelő West Hungária Bau-csoport (WHB). Állami Kisfaludy-pénzből 4,573 milliárd jutott erre a renoválásra, takarékbanki Mészáros-kölcsönből pedig 6,631 milliárd forint.

A megújult Hotel Helikon Keszthelyen (forrás: Hotel Helikon)

10. Palatinus Grand Hotel, Palatinus Boutique Hotel Pécs. 2023 januárjában kezdik a baranyai megyeszékhely legimpozánsabb és legnagyobb szállodájának felújítását, és ezzel párhuzamosan megnyitják a kisebb boutique hotelt a szomszédban. A két projektre összesen 4,518 milliárdnyi Kisfaludy-pénz érkezett a beruházó Hotel Palatinus és Hotel Nick kft.-khez, továbbá az állami MFB 970 millió forintos hitelével is „megtámasztották” a fejlesztéseket – de cégek számlavezető bankja természetesen a Gránit. A két kft. mögött Czéh-Tóth Márk áll, aki együtt dohánybizniszel Hamar Endrével, másrészt bizalmi igazgatósági tag a Tiborcz István befolyási övezetébe kerülő Waberer’s International Nyrt.-ben.

11. Bodajki Vadászkastély. Az interaktív vadászati kiállító térré varázsolt Hochburg–Lamberg-kastély gazdája a BDJK-Real Estate Kft. A cég korábban volt Tiborcz Istváné, majd a vele szövetséges WHB Grouphoz került, onnan egy újabb vállalkozáshoz – hogy aztán a konkrét kivitelezési munkát a WHB végezhesse el. Mindezt 1,528 milliárdos Kisfaludy-szerepvállalás mellett. 

A vadászati kiállítótérré átalakított Hochburg–Lamberg-kastély (forrás: Bodajki Vadászkastély)

Fejlesztések, amelyeket a Tiborcz-barátok barátai irányítanak

12. Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness Mezőkövesd. A szállodafelújító Hotel Balneo Kft. azé a Kosik Jánosé, aki egy ideje az egyik legismertebb Tiborcz-alapember, Sájer Gábor napelemes üzlettársa. Az állam 3,55 milliárdos Kisfaludy-pénzzel jutalmazta a projektet. 

13. Balaton Golf Club Balatonudvari. A golfpályát és luxusszállót építő X. Center Irodaház Kft. a nemzeti vagyonkezelőt korábban irányító Szivek Norbert árnyékában működik – ő maga pedig leginkább Tiborcz Istvánéban. Ezt a kapcsolatrendszert a kormányzat 1,7 milliárdnyi Kisfaludy-pénzzel „szentesítette”.  

14. Harkányi Thermal Hotel. A szálló kapacitásbővítését végző Zagore Property Zrt. tulajdonosa, Bódi László Péter ugyancsak közös vállalkozásba fogott az imént említett Sájer Gáborral. A harkányi hotel ügyét 1,515 milliárd Kisfaludy-forinttal az állam is segíti.

(Forrás: Valaszonline.hu)

Kapcsolódó cikkek