Döbbenetes: a rendőröknél és a tűzoltóknál is megtiltották a fűtés használatát

Megosztás

Megérkezett a parancs egészen fentről, hogy tilos használni a fűtést mind a rendőrség épületeiben, mind a tűzoltók laktanyáiban. Azt is megírták, ha nem akarnak fázni, öltözzenek fel rendesen, illetve mozogjanak többet napközben. Még mindig kinevetjük Németországot?

„Az állami közintézmények 18 fokra fűthetőek. A katasztrófavédelem épületei is állami fenntartásúak, így értelemszerűen rájuk is vonatkozik a jogszabály” – ezt közölte az rtl.hu-val a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Kommunikációs Szolgálata.

Arról érdeklődött a csatorna, hogy valódi-e az a dokumentum, amely a Zsaruellátó nevű Facebook-oldalra került fel, és amely szerint a fővárosi tűzoltó-laktanyákban október 15-ig tilos bekapcsolni a fűtést, hősugárzókat sem használhatnak, a klímaberendezések távkapcsolóit pedig elvették tőlük.

Hétfőn késő este jelent meg az a kormányrendelet, amely szerint az állami intézményeknél és állami gazdasági társaságoknál októbertől 18 foknál nem lehet melegebbre fűteni az épületeket. Néhány kivételt beletettek a szabályba: bölcsődékben, gyermekvédelmi intézményekben, bentlakásos szociális intézményekben, vagy épp a kórházakban lehet ennél is melegebb, az uszodákat is felfűthetik jobban. Kivételt jelentenek a Magyar Nemzeti Bank, valamint a jegybank többségi befolyása alatt álló cégek is.

A rendőröknél sem jobb a helyzet. Megdöbbentő levelet osztott meg közösségi oldalán a Zsaruellátó szervezet. Az üzenetben arról tájékoztatták a rendőröket, hogy „a Kapitányságvezető Úr által elmondottak alapján a fűtés beindítására csak és kizárólag az MRFK-ról (Megyei Rendőr-főkapitányság) érkező utasítás, engedély alapján kerülhet sor, önállóan nem lehet a fűtést elindítani az épületekben”.

A levélben ezen kívül leírták azt is, hogy „az irodákba egyénileg behozott hősugárzók bekapcsolása és működtetése szintén nem engedélyezett. A hideg elleni védekezés a megfelelő öltözködési mód megválasztásával és a rendszeres munkaközi szünetekben végzett mozgással biztosítandó”.

Pihenőidőben majd egymás hátát csapkodjuk, meg majd összebújunk, mint a malacok. Mindenesetre a büfében a forró tea kelendő lesz– írta a Zsaruellátó a bejegyzése mellé fanyar humorral.

Kapcsolódó cikkek