Lemondott az SZFE HÖK-elnöke, állítása szerint tudta nélkül, a nevében szervezkedett a vezetés

Megosztás

Lemondott Ferenczy-Nagy Boglárka, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (SZFE HÖK) elnöke – írta meg a Facebookon. Ferency-Nagy azt követően vállalta el a tisztséget, hogy a kormány modellváltásra kényszerítette az egyetemet, és a tanárok jelentős része felmondott, sok hallgató pedig az egyetem régi szellemiségét továbbvivő FreeSZFE-n folytatta a tanulmányait.

Posztja szerint az egyetem rektora, Rátóti Zoltán egysoros válasszal nyugtázta döntését, aminek értelmében tudomásul vette lemondását.

A színházi rendezőnek tanuló volt HÖK-elnök többek között így írt az indokairól:

„Az általam ismert útvonalak, az őszinteség, a tiszta kommunikáció, a logikus gondolkodás, az észszerű rugalmasság útvonalai – most már világos – itt nem vezetnek sehová. Nincsenek eszközeim. Sosem akartam veszélyes lenni, mégis piros matricát ragasztottak a homlokomra. Igaz hittel voltam aziránt, hogy ha nem is lesz ugyanaz, legalább ennek a főnixmadárnak is lesz szíve, esze, embersége, nem csak éhsége és éhsége és éhsége. Azért osztom meg most a lemondásomat, hogy aki olvassa a történetemet, maga ítélhesse meg, főnix ez, vagy csak egy éhes turulszobor. És azért, mert a megcincált igazságérzetem nem engedi, hogy ez a port okádó falakon belül maradjon.”

Úgy érezte, az egyetem vezetősége nem kíván olyan HÖK-öt működtetni, mint amilyen korábban volt, Ferenczy-Nagy szerint csak a nevével akartak hitelesíteni bizonyos lépéseket.

„Önök elkezdtek mindenütt megkerülni, a határozatok meghozatalából kihagyni, a fontos információk csak késve, vagy egyáltalán nem jutottak el hozzám. Ezzel pedig elérték, hogy egyre kevésbé volt rálátásom a történésekre, és úgy éreztem, hogy sem a vezetés, sem a diákság nem is igényli már, hogy legyen. Elérték, hogy olyan programok szerveződtek a HÖK neve alatt, amelyekről nem is hallottam. Elérték, hogy most semmi beleszólásom nincs abba, hogy a gólyatábort egyetlen e-maillel, bármilyen érdemi indoklás nélkül ellehetetlenítették”

– írta.

Beszámol arról is, hogy mivel „nem szerette volna megtagadni az elmúlt évünket”, továbbvitte a korábbi hallgató által indított pereket, részben azért, hogy véget vessen a pereket elindító volt hallgatók „démonizálásának”. „Ki gondolta volna, hogy ez lesz az egyik legnagyobb – lehetetlen? – vállalás?”

Ferenczy-Nagy Boglárka feladatait a HÖK elnökhelyettese veszi át.

via HVG

Kapcsolódó cikkek