Márki-Zayné Vincze Felícia: “Szülésznőként kivégzett a rendszer”

Megosztás

Határozottan a politika miatt kellett bezárnia a hódmezővásárhelyi születésotthont – állítja Márki-Zay Péter felesége, Vincze Felícia Magyar Hangnak adott interjúban.

A korábban szülésznőként, ma asztalosként dolgozó Márki-Zayné elmondta: amíg a férje nem indult hódmezővásárhelyi polgármesternek, addig nem volt semmi gond.

„Utána mindenbe belekötöttek a különböző hivatalok – ami korábban jó volt, az hirtelen nem. Abszurd dolgokat kértek számon, feljelentések történtek, mindent kitaláltak. Nem lehet rettegésben dolgozni, a kismamák nem ezt érdemlik, így be kellett zárni a praxisomat. Borzasztó nehéz döntés volt, legalább két évbe telt, mire el tudtam engedni lélekben is”

– mondta.

Márki-Zaynét megkérdezték arról, elégtételt jelent-e mindezek után, hogy sorra nyerik a sajtópereket, mire azt válaszolta, igazából nem őt támadják, hanem azt, amit Márki-Zay képvisel, és amiért küzd.

„Ennek ellenére lelkileg annyira megviselt, hogy soha többé nem tudok már odaállni egy szülés mellé. A kártérítés semmit sem jelent – ez a rendszer engem mint szülésznőt teljesen kivégzett”

– fogalmazott. 

Az Origo hírportál az akkor még szülésznőként dolgozó Márki-Zayné Vincze Felíciát egy két évvel ezelőtti cikksorozatban halálos kimenetelű szakmai mulasztással vádolta. Márki-Zayné ezt követően rágalmazás miatt perelte be a lapot, a Fővárosi Ítélőtábla pedig februárban hozott jogerős ítéletet az ügyben: kimondták, hogy a lap manipulatív, valótlan tényállításokat közölt, szándékosan eltorzított vallomást, és az Origo puszta célja a lejáratás volt.

Kapcsolódó cikkek