A jelentések szerint súlyos sérüléseket szenvedett a kerékpáros. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival Öcsöd belterületén 2021. december 3-án 13 óra 20 perc körül – írja a police.hu. A 27 éves férfi a Kodály Zoltán és Deák Ferenc utak kereszteződésénél nem adott elsőbbséget a kerékpárúton közlekedő kerékpárosnak és elütötte. Az ütközéstől a biciklis elesett és – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök megállapították, hogy a gépkocsivezető nem rendelkezik vezetői engedéllyel, valamint, hogy az autó a testvére tulajdonát képezi, aki a balesetkor vele utazott, és tudomása volt…
Tovább olvasomCímke: öcsöd
Betört egy ház udvarára, de tetten érték az öcsödi férfit
A rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt – írta meg a police.hu. Ismeretlen személy bement egy öcsödi lakóház udvarára 2021. augusztus 16-án 22 óra 30 perckor, ott kutatást végzett és fém hulladékot készített össze, hogy elszállítsa. A helyszínre érkező rendőrjárőr az udvaron cselekménye közben tetten érte, elfogta és előállította a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 35 éves férfit. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet miatt folytat eljárást.
Tovább olvasom