Hét százalékot esett a Fidesz támogatottsága

A júliusi 54 százalékról 47-re csökkent a Fidesz támogatottsága, ha azonban most lenne a választás, így is toronymagasan nyerne. A tavasszal közösen indult ellenzéket ugyanis 16 százalék támogatta augusztusban az egy hónappal korábbi 17 százalékhoz képest – derül ki a kormányközeli Nézőpont felméréséből. A kormánypártok népszerűségvesztésében a kutatóintézet a szankciókra adott orosz válasz miatt emelkedő energiaárakat látja, illetve az ennek következtében elszabaduló infláció okozta pesszimista fogyasztói hangulatot. Persze arra már a Nézőpont elemzője nem tartotta szükségesnek kitérni, hogy az infláció nem a háború kitörésével szállt el, hanem jóval korábban kezdődött…

Tovább olvasom

Nyíregyházán játszik ma az Olajbányász

Nyíregyházán, a Sitku Ernő Emléktornán lép pályára péntektől a Szolnoki Olajbányász. Csupa olyan csapat érkezik a nyírségi megyeszékhelyre, melyekben a sajnálatosan fiatalon elhunyt egykori válogatott center játszott. A házigazda klub néhai ikonja a Budapesti Honvédban vált az egyik legjobb magyar centerré, majd sikerekkel bőségesen szegélyezett pályafutása során játszott Debrecenben és az Olajbányásznál is. Most ez a négy csapat alkotja a torna mezőnyét. Gasper Potocnik csapata a DEAC ellen kezd. A debrecenieknél komoly változások voltak a nyáron, csalódást keltő szezon után (nem jutottak a legjobb nyolc közé) most mindenképpen javítani szeretnének.…

Tovább olvasom

Rengeteg titkos NATO-dokumentum szivárgott ki

Kibertámadás érte a portugál hadsereg vezérkari főnökségét és a katonai hírszerzést, aminek következtében több száz titkos, a NATO-tól származó dokumentum került ki a darkwebre – írta csütörtökön a Diário de Notícias című lap. A lapnak névtelenül nyilatkozó forrás szerint ilyen jellegű dokumentumok felkutatására programozott számítógépes botok hajthattak végre észrevehetetlen támadást hosszú időn keresztül. A Diário de Notícias úgy tudja, hogy az amerikai hírszerzés figyelt fel a támadásra, és az Egyesült Államok lisszaboni nagykövetségén keresztül értesítették a portugál hatóságokat tavaly augusztusban. A portugál kiberbiztonsági hatóság vizsgálata során azt állapította meg, hogy…

Tovább olvasom

Jelentősen emelkednek az autópálya-matricák árai is

Egyre magasabb az infláció, augusztusban a fogyasztói árak már átlagosan 15,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A Totalcar emlékeztet, az augusztusi adat a magyarországi autópályadíjak miatt is kulcsfontosságú. A vonatkozó jogszabályok szerint ugyanis a következő éves díjakat az augusztusi inflácós adat alapján kell meghatározni. Ha ez a szabály nem változik, akkor a legnépszerűbb D1-es, 10 napos matricák ára a maximum 7 személyes autóknál 600 forintos drágulással 4420 forint lesz jövőre,míg egy éves matrica ugyanezen kategóriában már 7300 forinttal drágul és 54 160 forintba kerülhet. A megyei matricák jövő…

Tovább olvasom

Novák Katalin: Feladatunk felerősíteni az Európai Unió hangját

Az a célunk és feladatunk, hogy az Európai Unió hangját felerősítsük, befolyását növelni tudjuk – mondta Novák Katalin köztársasági elnök Klaus Johannis román államfővel tartott sajtótájékoztatóján szerdán Bukarestben. A köztársasági elnök kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a két ország ebben a kérdésben is kész közösen fellépni. “Jó közös döntésekre van szükség” – hangsúlyozta. Elmondta: a Klaus Johannis román államfővel folytatott megbeszélés témája volt egyebek mellett Románia schengeni térséghez való csatlakozása, a Romániában élő magyarok helyzete, az ukrajnai háborúból menekültek megsegítése, az energetikai kérdések és az energiafüggőség. Kiemelte, bízik Románia és Magyarország…

Tovább olvasom

Kristály átadása közben csaptak le egy törökszentmiklósi párra

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály (KR NNI NBEFO) VI. Bűnüldözési Osztálya kezdett el nyomozni egy törökszentmiklósi párral szemben, miután olyan információ jutott a tudomásukra, hogy új pszichoaktív anyaggal kereskednek. A KR NNI miskolci nyomozói a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság BÜKK Közterületi Támogató Alosztállyal együtt épp akkor csaptak le rájuk, amikor a 42 éves M. Gábor és a 43 éves S. Ibolya a 25 éves ónodi férfivel találkozott annak udvarán, és nyélbe ütötték az üzletet. A bilincs közvetlen azután kattant mindhármuk kezén, mikor megtörtént a drog, illetve…

Tovább olvasom

Hivatalos, hogy Liz Truss Boris Johnson utódja

Liz Truss volt brit külügyminiszter az Egyesült Királyság új miniszterelnöke, miután II. Erzsébet királynő kedden, Boris Johnson eddigi miniszterelnök távozása után hivatalosan megbízta őt a kormányalakítással. A miniszterelnöki beiktatás során Truss a Londontól több mint 800 kilométerre lévő Balmoralban, skóciai nyári rezidenciáján találkozott a királynővel, miután Boris Johnson ma reggel találkozott az uralkodóval, és benyújtotta lemondását – írja a BBC. Liz Truss még kedden visszatér Londonba és valószínűleg meg is alakítja új kormányát. Liz Trusst választották a brit Konzervatívok új vezetőjének a párt mintegy 160 ezer tagja, ez egyben azt…

Tovább olvasom

JNSZ Megye I: Már csak a Martfű és a Földvár hibátlan

Hibázott a Törökszentmiklós és a Kisújszállás is. Három forduló után már csak két 100%-os csapat van a Jász-Nagykun-Szolnoki megyei labdarúgó-bajnokság első osztályában. Puporka két perc alatt két góljával verte az Árokszállást a Kenderes, Muhai mesterhármasa mentett pontot a Berénynek a Törökszentmiklós ellen, 0-0-s félidő után ötöt vágott a Tószeg az összeomló Kisújnak, a 89. percben egyenlített a Fényszaru, tíz gólt láttunk Cserkeszőlőn, míg a Martfű, a Tiszaföldvár és a Mezőtúr remek játékkal aratott sima győzelmet. Megye I. Kunhegyes – Mezőtúr 1-4 (0-2)Gól: Kocsis (64) ill. Debreczeni (5.), Kemenczés (45.), Pesti…

Tovább olvasom

Megvolt az első kormányülés, megbeszélték, hogy nálunk nem lesz energiahiány

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével megtartották az őszi politikai időszak első kormányülését a Karmelita kolostorban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken. A miniszterek egyebek mellett áttekintették az energia-veszélyhelyzeti valamint az aszály-veszélyhelyzeti operatív törzs eddigi munkáját, majd az aktuális költségvetési és gazdasági kérdésekről tárgyaltak. Megállapították: a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt egész Európában energiaválság várható az ősszel. Magyarországon azonban a kormány eddigi intézkedéseinek köszönhetően nem lesz energiahiány; van és lesz gáz, áram, fűtőanyag. A kormány mindent megtesz azért, hogy a háborús inflációtól megvédje a magyarokat, és…

Tovább olvasom

LMP: kivéreztetett pedagóguskarral indul a tanév

Nagy arányú pedagógusbéremelést és az iskolaépületek energetikai korszerűsítését sürgeti az LMP, valamint azt, hogy a kormány többlettámogatásokkal védje meg a pedagógusokat a rezsiemelő politikától. Kanász-Nagy Máté országgyűlési képviselő pénteki, online is követhető sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: nehéz körülmények között és kivéreztetett pedagóguskarral indul az idei tanév. Pártja ezért mindenben támogatja mind a tanárokat, mind szakszervezeteik törekvéseit. A politikus a legsúlyosabbnak a bérhelyzetet tartja, ami miatt sok a pályaelhagyó – mondta. Az infláció is különösen sújtja ezt a társadalmi réteget, éves szinten egyhavi bérüket “vette el”- tette hozzá. A jelentősen megnövekedett rezsiárak…

Tovább olvasom