Rendőrségi ügy lett a Szolnok megyei bíróverésből

Megosztás

Nemcsak örökre száműzte a pályákról az MLSZ Simon Gergőt, a Kenderes FC U19-es labdarúgóját, miután a fiatal játékos brutálisan bántalmazta a játékvezetőt egy november végi bajnoki mérkőzésen, de rendőrségi ügy is lett az esetből. Bár az eltiltott sportoló szerint az eljárás egyoldalú volt, a szövetség adatai és a játékos múltja más képet festenek az esetről.

A Szol24-en már írtunk róla, hogy a Tiszaföldvár elleni találkozó hajrájában szabadultak el az indulatok, amikor Simon Gergő kenderesi játékos előbb arcon ütötte Pálinkás Botond játékvezetőt, majd a földön fekvő spori térdébe is beletalpalt. Az eset pikantériája, hogy a 23 éves bíró és a bántalmazó játékos korábban – ha rövid ideig is – csapattársak voltak Kunszentmártonban.

A fegyelmi bizottság döntése után Simon Gergő élesen kritizálta a szövetséget. Véleménye szerint az ítélet túl súlyos és nem vették figyelembe az ő álláspontját, valamint kifogásolta, hogy sem őt, sem csapattársait, sem az edzőket nem hallgatták meg és kizárólag a bírói jelentésre támaszkodtak.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) cáfolta a játékos vádjait, mint az a 24.hu cikkéből kiderül. Tájékoztatásuk szerint az eljárás során nemcsak a bíró, hanem a játékvezető-asszisztens és a csapatvezetők nyilatkozatait is figyelembe vették. Kiderült: a mérkőzés jegyzőkönyvét mindkét csapat edzője aláírta, sőt, Simon saját trénere is írásban ismerte el, hogy a jegyzőkönyvben rögzített események megfelelnek a valóságnak.

A 19 éves labdarúgó visszaesőnek számít, korábban is volt már példa arra, hogy elvesztette az önuralmát a pályán, ugyanakkor Simon Gergőnek továbbra is van lehetősége fellebbezni a döntés ellen, ebben az esetben a fellebbviteli bizottság előtt személyesen is előadhatja érveit és bizonyítékait.

A Kenderes FC labdarúgója és Pálinkás Botond játékvezető közti szomorú esetet ráadásul a rendőrség is vizsgálja, büntetőeljárás keretein belül.

Megszólalt a bíróverő kenderesi csatár

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek