Bemutatkozik az új jászkapitány

Megosztás

Jászboldogháza képviselői egy november 26-i zárt ülésén titkos szavazással választották meg a település új jászkapitányát. A döntést a lakossági javaslatok figyelembevételével, valamint a Jász Világtalálkozóra való felkészülés jegyében hozták meg: az önkormányzat közleménye szerint a megtisztelő címet Baranyi István kapta meg.

Jászboldogháza önkormányzata a beérkezett lakossági javaslatok áttekintése után, zárt ajtók mögött, titkos eljárás keretében döntött arról, ki viselje a jászkapitány címet. A választásra készülve a XXX. Jász Világtalálkozó is a fókuszban állt, hiszen a jászkapitány kulcsszerepet játszik a település reprezentációjában.

A képviselő-testület a választás során szigorú szempontrendszert alkalmazott. Olyan személyt kerestek, aki példaértékű magatartást tanúsít, erős jász identitástudattal rendelkezik, aktívan részt vesz a közéletben és a hagyományőrző tevékenységben, valamint alkalmas protokolláris feladatok ellátására.

Meg is találták, Baranyi István személyében. Baranyi 1973-ban született és néhány év megszakítással születése óta Jászboldogházán él.

Gyermekkorát is itt töltötte, helyben járt óvodába és általános iskolába. Édesanyja, Lukácsi Rozália az iskolakonyha vezetőjeként dolgozott 2010-ben bekövetkezett betegségéig. Édesapja, Baranyi István a környéken és a községben volt elismert csőszerelő szakember.

A történelem iránti érdeklődés Baranyi István életében felnőttkorban, a hagyományőrző tevékenységek iránti elkötelezettségben teljesedett ki. 2010 óta gyakorolja az íjászatot, 2014-ben csatlakozott a jászberényi Lehel Kürt Íjászai Sport Egyesülethez. Bár jelenleg már nem tud aktív szerepet vállalni az egyesület munkájában, az íjászat továbbra is életének fontos része maradt.

Rendszeresen részt vesz a jászboldogházi rendezvényeken, ahol tradicionális magyar íjászatot népszerűsít: íjásztatással igyekszik megszerettetni a sportot a felnőttekkel és a gyermekekkel.

Jövőre a jubileumi XXX. Jász Világtalálkozó házigazdája Jászboldogháza lesz.

Kép: Pesti József, Jászboldogháza Önkormányzat Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek