Szeptember 11-én, csütörtökön mutatkozik be az RTL+ Premium kínálatában a Bróker Marcsi című új, saját fejlesztésű fikciós sorozat. A produkció első epizódja még februárban debütált a 44. Magyar Filmszemlén, hamarosan pedig a szélesebb közönség is megtudhatja, hogyan lett feketeöves csaló az egykori kunsági üzletasszony, Dobrai Sándorné Nagy Mária.
A hat epizódból álló széria kapcsán talán a Jász-Nagykun-Szolnok megyében élők tudják a legjobban, hogy valós események alapján készült. Dobrainé akkor vált országosan ismertté, amikor 2015 tavaszán több száz rendőrségi feljelentés érkezett ellene. A panaszok hátterében az állt, hogy pénzügyi vállalkozásának ügyfelei a lekötési idő letelte után sem jutottak hozzá befektetett pénzükhöz.
A Bróker Marcsi története ezt a kálváriát dolgozza fel – az alföldi kisváros lakói sorra bízzák rá megtakarításaikat, hiszen a nő mindenkinek remek hozamot ígér, és bár senki sem érti pontosan, hogyan, de kezdetben minden működni látszik. Tizenöt év és több milliárdnyi megforgatott forint után azonban a jól felépített piramis összeomlás szélére kerül…
A karcagi üzletasszony elmenekült a felelősségvállalás alól, 2016-ban a belize-i hatóságok San Pedróban tartóztatták le. A rendőrség egy évvel később zárta le a nyomozást, vádemelési javaslattal élve sikkasztás, csalás, engedély nélküli pénzügyi tevékenység és a számviteli szabályok megsértése miatt. Hosszú bírósági eljárás után a Szolnoki Törvényszék 2022. január 7-én első fokon bűnösnek találta, és tíz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte.
A sorozat főszerepét, Marikát Bacskó Tünde játssza. Férjét, Ferit Thuróczy Szabolcs alakítja, míg gyermekeiket, Csillát és Norbit Tóth Zsófia, illetve Martinkovics Máté formálja meg. Fontos mellékszerepekben látható többek között Herczeg Adrienn, aki Böbét, Marika egyik legnagyobb befektetőjét kelti életre. Rezes Judit Marika ügyvédjét játssza, míg Anger Zsolt egy befolyásos, problémás ügyeiről ismert vállalkozót testesít meg.
A sorozatot szeptember 11-től kizárólag az RTL+ Premiumon lehet megtekinteni.
Kép: Bróker Marcsi sorozat (pillanatkép)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!