Megnéztük, mi minden lett a tűz martaléka az Árkád üzletsornál

Megosztás

Tűz ütött ki szombatra virradóra Szolnok belvárosában, az Árkád üzletsornál. A lángok egy körülbelül 300 négyzetméteres varrodát és divatáruüzletet emésztettek el – tájékoztatott Németh Ádám, a megyei katasztrófavédelem szóvivője – a Szol24 július 27-én, hétfő délután megnézte, milyen pusztítást okozott az eset.

Ahogy hétvégén megírtuk és fotóinkon is látszik, az épület tetőszerkezete súlyosan károsodott, de legalább a lángok átterjedését meg tudták akadályozni a szakemberek.

A tűzeset során három embert kellett ideiglenesen kikísérni a szomszédos társasházból, de szerencsére senki nem sérült meg és később mindannyian visszatérhettek otthonaikba. Ezt követően a környéken áramkimaradás alakult ki, mivel az érintett épület és a szomszédos lakóház egyazon hálózatra volt csatlakoztatva.

Több helyi lakos szándékosságra gyanakszik, ezt a feltételezést erősíti meg a rendőrség közleménye is, ugyanis a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság rongálás vétsége miatt indított nyomozást az ügyben. A helyszínen még vasárnap is folytak az utómunkálatok és a tűz keletkezésének körülményeit feltáró vizsgálatok.

Videónk a helyszínről:

Képek: Vajó Levente

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek