Másodfokú meteorológiai riasztás Jász-Nagykun-Szolnok megyében

vihar

Megosztás

A HungaroMet kedden délután másodfokú, azaz narancs szintű meteorológiai riasztást adott ki Jász-Nagykun-Szolnok megye területére.

A figyelmeztetést zivatar veszélye miatt bocsátották ki, amely szerint az érintett területeken hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint a lakosságnak különös óvatosságra van szüksége, mivel a viharos időjárás több veszélyforrást is magában rejt. A villámlások mellett jelentős kockázatot jelent a zivatarokat kísérő erős szél, valamint a jégeső is, amely komoly károkat okozhat mind a közlekedésben, mind az ingatlanokban. A hétfői napon ebből már egyszer ízelítőt kapott az ország.

A másodfokú riasztás azt jelenti, hogy az időjárási viszonyok veszélyesek lehetnek, ezért a szakemberek azt javasolják, hogy az emberek kerüljék a szabadtéri tevékenységeket, és lehetőség szerint maradjanak fedett helyen. Különösen fontos ez azoknak, akik közlekedni kényszerülnek, hiszen a hirtelen lezúduló csapadék és a viharos szél jelentősen ronthatja a látási viszonyokat és az útviszonyokat.

A HungaroMet folyamatosan figyelemmel kíséri az időjárási helyzet alakulását. Amennyiben a meteorológiai szolgálat visszavonja a riasztást vagy módosítja annak szintjét, arról újabb közleményben tájékoztatják a lakosságot. A riasztások által érintett területeket és járásokat a szolgálat honlapján elérhető, folyamatosan frissülő térképen lehet nyomon követni.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek