Leragasztott szájjal tüntet az aHang Szolnokon

Megosztás

Ahogy a Szol24-en is olvashattak már róla, az aHang országos tiltakozó akciósorozatot indít válaszul arra a törvénytervezetre, amely komoly fenyegetést jelent a független sajtóra és megnehezíti a civil szervezetek működését. Tegnap jött a hír, hogy a javaslat ráadásul szigorodik, már az idén – május 20-i határidőig – felajánlott személyi jövedelemadó 1%-os támogatásait is elvennék azoktól a civil szervezetektől, amelyeket a Szuverenitásvédelmi Hivatal kezdeményezésére feketelistára tesznek.

A mozgalom helyi közösségei, az úgynevezett aPontok május 24. és június 3. között országszerte 15 helyszínen – többek között Szolnokon is – tartanak demonstrációkat és figyelemfelkeltő eseményeket.

Hogy miről is van szó pontosan? – Az eredeti  javaslat értelmében a Szuverenitásvédelmi Hivatal jegyzékbe vehetné azokat a szervezeteket, amelyek tevékenysége – szerintük – veszélyezteti Magyarország szuverenitását. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érintett szervezetek nem gyűjthetnének adó 1%-ot, minden támogatójuktól nyilatkozatot kellene kérniük a pénz forrásáról, vezetőik vagyonnyilatkozat-tételre lennének kötelezve, és akár a támogatás 25-szörösét kitevő bírságot is kaphatnának.

Veszélyben a független sajtó: a Szol24 támogatására van szükség az új törvényjavaslat árnyékában

„Utcára megyünk. Van, amikor nincs hova hátrálni. Ez most pont olyan alkalom. El akarják némítani a független, szabad sajtót és a civil szervezeteket. Az “átláthatóság” címkéje mögé bújva hadüzenetet küldött a kormány mindenkinek, aki nem ért velük egyet” – fogalmazott a szervezet a Facebookon.

A szolnoki tüntetés helyszíne és időpontja:

  • Helyszín: Szolnok, Kossuth u. 17-23. (Fidesz képviselői iroda előtt)
  • Időpont: május 31. szombat 9:00-10:00

Tollas Ágnes koordinátor az aHang hírlevelében részletezte, hogy mire készülhetnek a kilátogatók: „Ez nem egy tüntetés lesz, hanem leragasztott szájjal vizualizáljuk, milyen lenne Magyarország olyan civil szervezetek nélkül, mint az aHang. A célunk most nem lehet az, hogy levezessük azt a feszültséget, amit ez a törvény kelt bennünk, hanem hogy átgondoljuk magunkban: hogy fogunk küzdeni abban a világban, ami jön.”

Kép: aHang Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek