Egész hétvégén folytatódik a nagy öntözés, komoly csapadék és nagy szélvihar várható a Jászkunságban is

Megosztás

Már pénteken is leesett egy bizonyos mennyiségű eső, de ez még csak a kezdet, a folytatás még csapadékosabb és még szelesebb lesz. Az égi áldás kell is, jelen helyzetben sosem elég belőle.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében még örülhetünk is, hogy megússzuk egyszerűbb, viharos széllel, mert a mostani előrejelzések szerint a nyugati országrész igen nagy területén orkánerejű szél várható, akár 120 kilométer/órás lökésekkel. Folytatódik az erősen csapadékos időjárás, ez pedig a Tisza vízgyűjtő területein levő folyók áradásához vezethet, jó eséllyel fog is vezetni. Nemcsak a Dunánál és mellékfolyóin lesz gond.

A megye nagy részére szombatra (leginkább a délutáni óráktól várható komolyabb csapadék és a rosszabb idő) 20, illetve 17 mm-nyi csapadékot várnak átlagosan (szombaton és vasárnap), ez helyenként területi eloszlásban lehet kicsit kevesebb, de akár jelentősen több is. Megyénk megússza a délután feltámadó viharos széllel, ami még vasárnap is kitart az előrejelzések szerint, de nem mindenhol lesz “csak” viharos erejű.

Az Időkép figyelmeztetése alapján ugyanis orkán erejű légmozgás lehet nyugaton a szombat esti óráktól.

Ilyenek ezek a mediterrán ciklonok, alaposan meg tudják bolygatni az időjárást. Hétvégén itt fog pörögni felettünk, nyugaton szélvihart, akár 120 km/óránál erősebb, orkán erejű szelet korbácsol. A HungaroMet figyelmeztető előrejelzése alapján nem kizárt, hogy szombat este a Dunántúlra piros riasztás kerüljön ki.

Szombat délutántól a Dunántúl nagy részén szélvihar kerekedik, a legerősebb, 110-120 km/óra feletti széllökések elsősorban Sopron térségében, az Alpokalján, a Bakonyban és a Balatonnál várhatók, előreláthatólag szombat este, vasárnapra virradóan.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek