Hivatalos: Joe Biden visszalép a jelöltségtől, nem indul

Megosztás

Az utóbbi néhány hétben felerősödtek a találgatások, ez most valósággá vált, Biden nem indul újra az USA elnöki tisztéért, más lesz a demokraták jelöltje. Azt is tudni vélik, ki.

Ahogyan arra többen is számítottak, az Egyesült Államok elnöke vasárnap bejelentette, hogy visszalép, mégsem indul a novemberi választásokon a Demokrata Párt elnökjelöltjeként. Hivatalos közleményét a magán Twitter-oldalán is megosztotta. amit a Hvg szemlézett.

Mint írja, óriási megtiszteltetés volt, hogy elnökként szolgálhatott, és valóban szeretett volna visszatérni egy második ciklusra, de úgy gondolja, pártja és az országa érdeke is azt kívánja, hogy csak és kizárólag az elnöki feladataira koncentráljon az elkövetkezendő hónapokban. Hozzátette, a későbbiekben természetesen hosszabban ismerteti majd, miért hozta meg ezt a döntést.

Joe Biden egyúttal köszönetet mondott mindenkinek, aki keményen dolgozott azon, hogy újraválasszák, illetve az alelnöknek, Kamala Harrisnek is, hogy ilyen tökéletes partnere volt, és háláját fejezte ki azok felé, akik hittek és bíztak benne. Hozzátette, továbbra is úgy gondolja, hogy az amerikaiak együtt bármire képesek, csak emlékezniük kell arra, hogy ők azok, akik az Egyesült Államokat alkotják.

Ha van is, aki számított rá, Joe Biden döntése alaposan felkavarja a vizet a novemberi választások előtt, főleg, hogy úgy tűnt, senkit nem jelölt meg utódjaként, senkinek a jelölését nem támogatta eredeti közleményében, de azóta egy újabb posztban tisztázta, Kamala Harrist szeretné látni elnökjelöltként.

“A legelső döntésem a párt 2020-as jelöltjeként az volt, hogy Kamala Harrist választottam alelnöknek. És ez volt a legjobb döntésem. Ma pedig szeretném felajánlani támogatásomat, hogy ő lehessen az elnökjelölt az idei választáson. Demokraták – itt az ideje összefogni és legyőzni Trumpot. Csináljuk meg!” – írta posztjában.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek